Kerülj egyensúlyba – tudomány és természet
Tudomány és természet kapcsolata
A tudomány és a természet egyaránt fontos szerepet tölt be az életünkben. Minden pillanatban kapcsolatban vagyunk velük, találkozunk vele, még amikor alszunk is.
Vagy tovább gondolva, ahogy táplálkozunk, ahogy cselekszünk, dolgozunk, vagy éppen tanulunk.
A tudomány és a természet beköltözött az otthonunkba, a munkahelyünkre, a környezetünkbe, a szabadba. A kettő nem elválaszthatatlan egymástól, hanem egymás kiegészítői: a tudomány és természet kéz a kézben jár a kezdetektől együtt, egymást kiegészítve léteznek.
Energia, ami körbevsz
Mindehhez tartozik az az energia, ami mindehol és mindenkor körülvesz bennünket, például amikor felkapcsoljuk a villanyt, vagy sütünk, eszünk, iszunk, alszunk. A magyar nyelvben is van rá példa, hiszen azt mondjuk a gyereknek, hogy egyél, aludjál, hogy legyen energiád tanulni.
Azonban meg kell különböztetnünk hasznos, és káros energiákat. Vannak olyan dolgok, amelyek elvonják az emberi szervezetből az energiát, és vannak olyanok, amelyek töltik energiaforrásunkat. Mivel a mai technológiai forradalom vívmányai nélkül nehéz léteznünk, így gyakran rákényszerülünk olyan energiaforrások használatára, ami a természetes, energiatöltő törvényekkel ellentétes hatást váltanak ki. Ilyenek például az elektromos készülékek, a micro, az elektromos vezetékek, nagyfeszültségű helyek, digitális eszközök használata.
Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha már a jelen ipari forradalmasított helyzetben vagyunk, akkor éljünk tudatosabban, és tegyük magunkévá azt a tudást – természet adta lehetőséget – amivel ellensúlyozni tudjuk a minket körülvevő káros hatásokat, így törekedve a homeosztázisra, az egyensúly fenntartására.
Világossá válhat az olvasó számára az elfeledett tudomány, technika és természet összefüggései. Tudósok, orvosok, természetgyógyászok, egyetértésben alkalmazzák Dr W. Schüssler által újra felfedezett biokémiát, mely gyógyítja a fizikai kondíciókat, a testben létrejött zavarokat, az elváltozásokat, továbbá mentális, érzelmi, és lelki támogatónk.
Saját meglátásom, hogy a rohanó világban megfeledkeztünk táplálni a gyermeki énünket, akinek szüksége van többek között az alábbiakra: játékosság, humor, kacagás, energia, gyengédség, szeretet, odafigyelés,megértés, , szabadban szabadon élés, barátok, társak, közösség, eredmény, elismerés…
Könnyedség az életben! – ezt szeretnénk mi, felnőttek is.
Akkor miért nem térünk oda abba az állapotba? Miért tanítjuk helyette a felnövekvő nemzedéket arra, hogy az élet állandó küzdelem, versengés, birtoklás, hatalom, pénz, küzdelem, nehézkes, bizalmatlanság?
Lehet, hogy túl sok(k) a technológia manapság?
A jelenlegi kor többé-kevésbé a tudományra, a technológiára helyezte a hangsúlyt, és mégsem érkezett meg a várva várt csoda, hogy jó létben, egészségben élne az emberiség… Helyette – ahogy Popper Péter írja az illúzió halála c. könyvben – növekedett a neurózissal és a pszichés zavarokkal küzdők száma.
Körül nézhetünk a Világ bármely országába, és mégsem találunk olyan társadalmat, ahol teljes egyensúly alakult volna ki, ahol a bőség és az egészség materiális vonatkozásban is jelen van. Akkor mit ért el eddig a technológia önmagában? Valamit, de nem a teljességet, és messze nem a tökéletességet.
Megbomlott az egyensúly a Földön: gazdasági válságok és éhínség, rejtélyesen növekvő betegségek, amelyet sem a technológia vívmányai, sem a fejlődő tudományok nem tudnak orvosolni.
Tudomány és természet „színháza”
A technológia a dolgok készítésének, elvégzésének szisztematikus tanulmányozása.
A tudomány a világ megértésének, értelmezésének szisztematikus kísérlete. A modern kori ember dilemmája, hogy a folyamatos információ halmazból kiszűrje, hogy számára mi a valóság, és mi a látszat.
A világ imádja a színpadiasan tálalt dolgokat. Ezt használják ki a média csatornák, a karizmatikus vezetők, politikusok, befolyásosnak látszó személyek. Túltengő szenzáció, érzelmekkel dúsított túlzásokkal teli híreket, média tartalmakat hirdetnek. Csakhogy így az emberiség, az egyén egyenes úton halad az értékvesztés felé, ahelyett, hogy az evolúciós létrán magasabb tudati szintre emelkedne.
Az emberek többsége eszeveszetten küzd a túlélésért, ezért rendkívül hajlamos bármilyen szalmaszálba belekapaszkodni, semmint beismerni, hogy minden vélemény csupán ideiglenes, átmeneti. Ott van például az a tudományos állítás, miszerint a Föld lapos. Ma már azt állítjuk, hogy gömbölyű, de az is lehet, hogy ez is megdől. Orvosok anno azt állították, hogy az aspirin a szívinfarktus megelőzésére hatékony, ma azt mondják egyes tudósok, orvosok, hogy a gyomor egyik ellensége, mivel pigmentfoltokat generál, savas túltengést okoz.
Csak a változás állandó
Noha a természet is állandó körforgással változik az alapok megmaradnak.
Az ember, az emberi test egy olyan gépezet amely képes önmagát építeni, kitisztítani, megjavítani, ugyanakkor – ha nem szívvel, lélekkel teli útján halad – akkor önpusztítóvá válik.
További szép napot kívánok Neked,
Titanilla
További cikkek ebben a témában
Feszültségmentes élet – lehet boldogan élni?
Nem is olyan régen egy posztba azt a kifejezést olvastam, hogy boldogság business. De olyannal is találkoztam, hogy káros a pozitív pszichológia. Nos, ha arra a tényre hagyatkozunk, hogy az ember boldogságra teremtődött, nem a szenvedésre, akkor kötve hiszem, hogy a...
Szívvel-lélekkel: Kapcsolataid mozgatórugói
Miért nélkülözhetetlenek számodra kapcsolataid mozgatórugói (mint Földnek a Víz)? A tudomány mai állása szerint alapvetően az ember társas lény, iterakciókon keresztül jut el a sikerekig. Mert az egyén legnagyobb feladata az, hogy eligazodjon, megértse és megértesse...
Mi a haszon kódja? Önismeret + Emberismeret
Hogyan maxold ki saját gépezeted, agyad kapacitását egyszerűen? Mi a célom ezzel a cikkel? Arra szeretném felhívni vállalkozó társaim figyelmét, hogy induljon el az Önismereti kalandon, és tekintsen magára úgy, mint egy hardver gépezetre, amelyen időnként...
Coaching eszközök
Coaching eszközök - Kilőttem az űrbe Jenőt!Szent ég, ezt jól kilőttem az űrbe! Ez jutott eszembe, egy 2 alkalmas coaching megbeszélés után. És miért történt ez? Mert nem szabályosan használtam a coaching eszközök tárházát. Mindent és még többet akartam átadni és...
Milyen a jó karrier tanácsadó?
Tükröm, tükröm mondd meg nékem, ki a legjobb karrier tanácsadó széles e vidéken....Ha lenne varázspálcám, most suhintanék kettőt-hármat, és íme a tökéletes karrier tanácsadó. Tovább megyek, szükség sem lenne rá, mert mindenki azzal foglalkozna, amihez leginkább ért,...
Vezetői hibák külső szemmel
Hibáztatás vagy a megoldás keresése?Sokszor végig gondolok egy adott helyzetet úgy is, hogy beleképzelem magam mások helyzetébe. Én hogyan viselkednék benne, mit cselekednék adott esetben. Legyen szó akár alkalmazotti akár vezetői hibákról. Például, ha egy megoldandó...
Önismeret és emberismeret: fókuszban a haszon!
„A cég lelke a munkaerő” - [alapja az önismeret] „Egyszerűen nem értik egyes kollégák, amit mondok… Nem érzem már jól magam itt, váltani szeretnék. Nem bírom elviselni az érthetetlenséget kollegiális szinten.” Még ma is a fülembe csengenek István keserűségről és...
Szembenézni önmagunkkal
Régebben féltem... De nagyon örülök, hogy vettem egy (két-három) nagy levegőt, és belevágtam. Jobb lett volna korábban, de a lényeg, hogy elkezdtem. A holnap ma kezdődik Számtalan esetben érezzük úgy, hogy már mindent megtettünk, hogy jobbá tegyük az...