Coaching – módszer, de nem csodafegyver

Szerző: | HR, Karrier, Önismeret

Sok helyen hallani, mára már a csapból is ez folyik, hogy coaching.  A ködöt próbálom meg ezzel a cikkel elűzni, erről a néha túl misztifikált területről. 

A coaching egy olyan módszertan, ahol az egyénre fókuszálunk, az egyéni problémákra. Mondjuk, hogy beszélgetések, mert nem tudok rá jobb szót – olyan inspiráló, fejlesztő konzultáció (oda és vissza, hisz optimális esetben mindkét fél, maga a coach is “tanul”).

 

A coaching célja röviden, hogy az adott élethelyzetből, egy negatív élethelyzetből, szituációból pozitív képpé tudja formálni a helyzetet. 

Előre vetítjük a pozitív képet, és igazából arra fókuszálunk, ami az egyénnek a személynek az erőssége, készsége, kompetenciájai.

Milyen egy jó coaching folyamat?

Valójában akkor jó egy coaching folyamat, amikor olyan kérdéseket tudunk feltenni, amivel el tudjuk gondolkodtatni az ügyfelet.

A jelenlegi, negatív állapotból energikusabbá válik, át tudjuk a coaching eszközökkel  billenteni egy pozitívabb állapotba.

Stresszmentesebb embert varázsolunk belőle, aki pozitívabb hozzáállású.  De nem a rózsaszínt felhőt kell elképzelni, maradunk a realitás talaján, vagy legyen inkább optimista a jelző. 

Stresszmentes állapotot szeretnénk elérni az ügyféllel, hogy adott helyzetben ne legyen rajta nyomás.

Például bizonyos helyzetben el tudja fogadni a tényeket. Egy olyan helyzetben, amire nincs ráhatása. Ilyenkor az a szerencsés, ha “elengedi” a dolgot, és nem őrlődik rajta, nem próbálja meg megváltoztatni. Csak a saját dolgaival foglalkozik, és azokban halad előre. Az adott szituációt tudja elfogadni, nem idegesíti fel rajta magát.

Eszembe jutott egy idézet: 

“Két dolog van a világon, ami miatt nem éri meg idegeskedni: az egyik amin tudsz változtatni és másik amin nem tudsz változtatni.”

Az a lényeg, hogy amikor problémás helyzetbe kerül az ügyfél, azt tudja harmonikusan és nyugodtan kezelni. 

Folyamatot írtam fentebb a címben, mert úgy gondolom és tapasztaltam, hogy jellemzően a coaching nem egy alkalomról szól. Az első alkalom leginkább az “ismerkedés”, és ha megvan a kölcsönös szimpátia, akkor lehet tovább lépni. Változó az is, ki milyen gyakorisággal venne részt coaching konzultáción, de az a célszerű, ha az egyes találkozások között hagy időt  magának, hogy az előző alkalmakon elhangzottak leülepedjenek.

Hogyan zajlik egy coaching ülés?

 

A coaching alapja a jó kérdés.  A sikeres coaching mércéje, amikor a coach jó kérdéseket tud feltenni

Kérdéseken kívül lehet más eszközöket is használni, van aki képekkel dolgozik. A coaching kártya lényege, hogy milyen érzéseket vált ki az adott kép az ügyfélben.  Én nem használom ezeket a kártyákat.

A kérdéseknek különböző típusait különböztetjük meg. A coachnak kell érezni, tudni, tapasztalni, hogy adott szituációban mit és milyen stílusban kérdezzen.

Kérdéstípusok:

  • rendszerző 
  • átkereteződő
  • árnyaló
  • elmélyítő
  • visszacsatoló
  • provokatív
  • célformáló kérdés
  • erőforrás
  • hipotetikus

A coach a kérdéseken kívül még használja:

  • az asszertív kommunikációt, és 
  • a történet mesélést: rávezető sztorit mond el, ami független az egyéntől. A coach ebben a sztoriban ad egy megoldást, ami az ügyfelet rádöbbentheti a megoldásra.

A coaching alapja az itt és most: Mi lenne, ha úgy történne a dolog ahogy szeretnéd?

Milyen területeken használható a coaching?

Mondhatni szinte már mindenhol. Egy közös dolog azért van, a hangsúly minden esetben a jó helyen feltett és helyesen megválasztott kérdéstől függ.

Coaching területek:

  • üzleti
  • vezetői
  • életvezetési
  • team
  • karrier

A coaching támogatja az alábbi folyamatot: 

  1. önismeret – erősségek megerősítése
  2. önfejlesztés
  3. céltervezés
  4. célmegvalósítás

Sok buktatója lehet a fenti folyamatnak, egyik tipikusan a céllal kapcsolatos: biztos, hogy jó a cél és az a saját célod? Ezt a csapdát a helyes önismerettel ki lehet küszöbölni.

Milyen egy “Titanilla coaching”?

Azért tettem idézőjelbe, mert egy-egy konzultáció során a coaching eszközön kívül használom a pozitív pszichológiát, pszichoanalízist és felhasználom a szakmai tapasztalataimat (HR szakterületek) is.

Én nagyon gyakran intuícióból teszek fel kérdést. Ilyenkor visszamegyek a múltba, szemben a coachinggal, ami csak a jelennel foglalkozik és a most-ra helyezi a hangsúlyt. A coaching nem foglalkozik a jövővel sem, ámbár fogalmaz meg jövőképet. Én foglalkozok a múlttal is. Onnan terelgetem át az ügyfelet a jelenbe, és tovább a jövőbe.

Nálam a coaching nem csak egy beszélgetés.  A kérdéseken túl csináltatok az ügyfél személyiségéhez, problémájához illő feladatot. Ellenben nem használok sem képet, sem játékot.

A konzultációk után néhány nappal pedig általában felhívom telefonon az ügyfelet, hogy érzi magát, hogyan boldogul az újonnan felfedezett erősségeivel.