A kommunikáció jelentősége az életünk során

Szerző: | Karrier, Önismeret

Senki sem vitatja a kommunikáció jelentőségét az életünkben, de mégis úgy gondolom, nem fektetünk elég hangsúlyt arra, hogy csiszoljuk eme képességünket.
Talán akkor elgondolkoznánk egy kicsit, ha megtudnánk azt a tényt, hogy a kommunikációnkkal nem csak a sajét életünkre, hanem a gyerekeink, kollégáink, és környezetünk életére is nagyban hatunk. Konkrétan azzal, hogy mint a gyerekek minket, szülőket másolnak. Jóban, rosszban egyaránt. Vagy hogy a közvetlen kollégáink is hasonló kommunikációt folytatnak velünk, mint mi velük.
És hogy honnan ered a mi kommunikációs mintánk? Természetesen a szüleinktől, aztán a tanárainktól, és így tovább az olyan személyeken keresztül, akik nagy hatással voltak ránk a felnőtté válásunk során. 

A kommunikáció alapvető szociális/társadalmi jelenség. Megkülönböztetünk verbális (pl.szóbeli felelés) és non-verbális kommunikációt (mint pl.testbeszéd). 

Ez az első képesség amit elsajátítunk gyerekkorunk során. Viszont a felnőtté válás során a kommunikációnk – bizonyos értelemben –  sajnos romlik: nem találjuk a megfelelő szavakat: “mit / hogyan közöljek?”, félünk az érzéseinket szavakba önteni : “hogyan mondjam el neked?”, mert attól tartunk, hogy esetleg vitát generálunk vele. 

Például amikor iskolába jártam volt egy olyan kimondatlan elvárás, hogy pedagógus gyerekeként csak 4,5-ös osztályzat az elfogadott. Ebből az elvárásból alakulhatott ki, hogy hogyan mondjam el a szüleimnek, ha rosszabb jegy csúszott be?

Szidás, heccelés, megalázott szavak közösség előtt – ezek olyan mélyen beleivódnak a lelkünkbe,az emlékeinkbe mint a megkövesedett lábnyom, a nyoma felnőttkorra is ott marad… Nekem is van ilyen emlékem amikor az osztályfőnököm család nevemen szólított keresztnevem  helyett és így ordított: “nem megy még a busza, Sárai?!” Az alakult ki bennem ettől a megalázástól, hogy jobb, ha nem szólalok meg, mert ha mondok valamit, akkor nevetség tárgya leszek. Mély nyomot hagyott bennem. Hasonló szituációk okozzák beszédünk során például az ő-zést, a nyögést (nem találod a szavakat), vagy netán izzad a tenyered, amikor publikum előtt kell beszélned, vagy egyszerűen ideges vagy amikor egyedül kell valamivel megmérkőzni. Azt gondoltam 10 évvel ezelőtt, hogy majd egy kommunikációs tréning segíti legyőzni a fenti problémáimat.

Ma már tudom, hogy minden szakmai tréninget meg kell előznie a személyiségfejlődésnek, önreflexiónak, önismeretnek.

Mindenki fél a változástól, ismeretlen vizeken evezni ijesztő lehet, ugyanakkor ez az egyetlen VALÓDI esélyünk, hogy kommunikációnk önazonos, békés legyen.

Röviden: mi a kommunikáció legfőbb jelentősége?

Egyszerűen CSAK annyi, hogy ez ad lehetőséget arra, hogy jobbá tegyük az életünket. Az emberi kapcsolatok és viszonyok a kommunikáció révén realizálódnak, melynek tartalma az információ cseréje.

Kommunikáció jelentősége tudományos oldalról

Könyvek minden mennyiségben

Kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, analizálni, mély búvárkodni kezdtem az emberi gondolatokba, hozzáállásokba, a miértekbe egyre inkább beleástam magamat. Szinte falom 10 éve a tudományos könyveket az emberi viselkedésekről, például dr. David Hawkins, Susan Forward, Bert Hellinger, Dan Millman, Marshall Rosenberg… A tudományos kutatásaikból a konklúziót az esszenciákat levonom, majd egy csipet intuícióval megfűszerezve fejlesztem belőlük a  kommunikációmat. 

 

Tréningek és trénerek

A következő kincs amire ráleltem az erőszakmentes kommunikációs tréning, egy csodás utazás önmagamhoz, és ezáltal kapcsolódás másokhoz. A tréner és a kapcsolataim, mintha arra hívták volna fel a figyelmem, hogy nem elég megérteni a másikat, beleérezni a másik helyzetébe magamat, de türelemmel kell még várnom a befogadást. Mi a befogadás? Van amikor az emberi szív bezárul lakattal,páncélba burkolózik.Ilyenkor inkább befogja fülét, se hallani, se látni, se érezni nem akar, inkább elmenekülne. Ekkor a csend a fontos, nem az, hogy én mit szeretnék mondani, hanem az, hogy a másik mellé ülve, biztonságot teremtünk. Bízom a másikba, elfogadom a helyzetet és, a zárt szív szépen lassan kinyílhat. Ilyenkor esetleg a történetmesélés is jó lehet, az is gyógyíthat ebben az esetben.

Mitől jó/támogató, illetve mikor ártalmas a kommunikáció?

A régi zsigeri reakciónkból kilépve a tudatos kapcsolatteremtés, a ráhangolódás a másik érzéseire, szükségletére, a megértés, a másik nézőpontjának elfogadása – ez a támogató kommunikáció. Minden ami nem így működik – mint ahogy mesélek is róla –  az ártalmas.

A “sors” úgy hozta, hogy különböző “szerepeket” élhettem meg, ami segített, hogy támogató kommunikációt folytassak a saját gyermekeimmel, családommal, kapcsolataimmal. És még az útnak nincs vége, folyamatosan tanulok. 

Pedagógusként megtanultam, hogy általánosságban miről szól a nevelés, a gyermekpszichológia. Aztán a felnőtt társadalomba vitt az utam, ahol a valósággal akkor találkoztam, amikor fejvadászként, hr-esként az emberi kommunikáció buktatóiba bele-bele csúsztam a forrófejűségem miatt. Majd a coaching megtanított egyfajta türelemre, figyelemre, a másik ráhangolódására, aminek az eredménye az értő figyelemben jelentkezett. 

A gyermekeimnél elég jól hasznosíthattam a coaching kérdéseket, már ők is kezdtek ráérezni  arra, hogy kik ők valójában, bizalmat, őszinteséget tanultunk együtt. Aztán az élet tovább dobta be a nagyobb feladatokat, amikor megalapítottam egy HR-es közösséget, ahol kaptam hideget, meleget, kommunikációs konfliktusok alakultak.Ekkor éreztem, hogy az erőszakmentes kommunikáció gyakorlati elsajátítása szükségszerű.

A támogató és az ártalmas szülő-gyermek kommunikáció ismérvei, ill. utóhatásai

A szülő támogató visszajelzése pl. a bólintás, mosolygás alakítja, formálja a további kommunikációt:  előre viheti, bátorít, és így önértékelését, önbizalmát erősítjük gyermekünknek. Mindazonáltal, ahogy Bagdy Emőke kutatásai is alátámasztják, hogy végső soron a gyermekünk szociális kapcsolataira hatással van a kommunikáció, akár hátráltathatja is, ha ellenkezés, kritika, meg nem értés látszik a környezete részéről. Mellesleg a tömegkommunikáció használatával további hátrányokat erősítünk a kommunikáció területén, ott ugyanis egyirányú a beszélgetés, még lehetőség sincs a “visszacsatolásra”.

Az ártalmas kommunikációt szerintem mindenki megélte már gyerekkorában – vagy a családjában vagy iskolában, netán már az óvodában.

Ismerősen csengenek?

  • Hogy lehet, hogy a másik gyerek megtudta csinálni, és te nem?
  • Hogy lehetsz ilyen lusta, lassú, ügyetlen, szeleburdi , kétbalkezes, figyelmetlen stb..?
  • Aki jól teljesít, az dicséretben részesül.
  • Csak jó jeggyel lehet belőled valaki.

Változtatni sosem késő, ha észrevesszük, hogy kapcsolataink sokszor nem a megfelelő mederbe mennek! 20 évvel ezelőtt én sem gondoltam volna, hogy mennyi múlik az önazonos kommunikáción. 10 évvel ezelőtt már kezdtem kapizsgállni, hogy a gyermekeim terelgetéséhez, pályaorientációjához is elengedhetetlen önmagammal foglalkozni, hiszen hogyan tudnék másokon segíteni, ha nem analizáltam a saját személyiség fejlődésemet, kapcsolati dinamikáimat? Ha nem tudom a labirintusból kivezető utat, hogyan tudnék kivezetni bárkit onnan? Pont ilyen a kommunikáció, önismeret is. Első lépésként mindig magunkat, szülőket kell “megismerni, rendbe tenni”. És eközben azt se felejtsük, hogy a mi kommunikációnk egy minta, amit a gyerek önkéntelenül is tovább visz magával a felnőtt korig.

Melyik szülő ne szeretné, hogy boldognak lássa gyermekét, melyik szülő az, aki nem vágyik szívmelengető kapcsolatokra?

Hogyan vehetjük észre, hogy zavar van a kommunikációs csatornákon?

Alapvetően, ha szociális készségekkel kapcsolatos problémát vélünk felfedezni önmagunkban, illetve gyermekeinkben, akkor akadozik a kommuikációs csatornánk.
Néhány lehetséges “tünet”, hogy be tudjuk azonosítani:

  • zárkózottság, magány érzése
  • agresszív viselkedés, gyakori vitás helyzetek
  • alul vagy túlértékelés 
  • maximalizmus/perfekcionizmus
  • kitartás/kudarckezelési problémák
  • motivációval kapcsolatos negatív jelenségek
  • struktúra hiánya, szétszórtság
  • tanulási, emlékezési problémák

Mindenkinek nehéz szembenézni bármiféle hiánnyal, hiszen szeretnénk elég tökéletesnek látni mindent. De a magunknak adott, megnyugtatónak tűnő magyarázatokkal nem segítünk sem magunkon, sem gyermekeinken.

Hogyan gyógyíthatjuk magunkat, ha egykor velünk nem megfelelően kommunikáltak?

Először is nem egyszerű észrevenni, ha egy un.öröklött kommunikációs mintát követünk. 

Az első dolog a gyógyuláshoz a felismerés, ehhez visszautazhatunk a múltba.

Tetten érni, felismerni?

Egyedül 20+éves tapasztalatom szerint nem megy.Kell egy segítő, aki meghallgat, és felismeri történetedből a probléma gyökerét, és átlendít a nehézésgeken.Mint ahogy a gyermekünk amikor szomorú, odafigyelünk,és igyekszünk szívvel, és lélekkel kézenfogva kitáncolni a mélységből, megmutatni a fényt, vagy éppen mosolyt, megnyugvást nyújtani neki. A segítők feladata is ez.

Felbecsülhetetlen értéke van egy segítővel való találkozásnak, csak néhány példa visszajelzésekből:

…”felpezsdít és elgondolkodtat” 

…”érzem, hogy kezd gyűlni bennem az energia”

…”lelkesedéssel tölt el” 

….”derült égből jött megrendeléseket kaptam”

Mi az amit már ma megtehetsz a gyógyulásodért, mielőtt megtalálod a számodra megfelelő segítőt?

Kérlek szeresd magad annyira, hogy csendet biztosítasz magadnak, minden nap min. 20 percet. Esetleg ajándékozd meg magad gyertyafénnyel, és csak merengj, “lógasd a lábadat”.

Emlékezz, amit bizonyára Te is tanultál: minden igyekezetével a gyermek a szülőt tartja követendő mintának

Mire gondolok? 

Azt is követjük önkéntelenül, ha Velünk gyermekkorban nem kommunikáltak, ez által lesz valaki zárkózott felnőtt korában például. Azt is “utánozzuk”, ha minőségi idővel teli beszélgetések, érzelmek megosztása hiányos volt… nem tud hozzászólni, kérdezni egy-egy emberhez, vagy sokszor vitába bonyolódik.

Hogy pozitívat is mondjak, az is öröklött minta, ha egymásra figyelés, megértés, nyílt és őszinte beszélgetések voltak jelen a családi, baráti közösségben, ekkor felnőttkorban is kiegyensúlyozott személyiséggel találkozunk, “olyan jó vele, mellette lenni”– érzése járja át szívünket.

Szerintem szívünk mélyén szeretetre, megértésre, figyelemre, építő visszajelzésre vágyunk,  és ehhez mindennapjainkat a kommunikáció szövi át:

– legyen az írásos,éppen olvasod a cikkemet..

– legyen az szóbeli,hogy elmeséled valakinek amit olvastál… 

– vagy csak éppen egy kellemes mosoly, cirógató fejbiccentés, csillogó szempár bontakozik ki az olvasottak alapján, amit a non-verbális kommunikációhoz sorolunk .

Tegyünk azért, hogy minőségi percekkel töltekezzünk a kommunikáció által, milyen jó a kacagás, öröm a házban a gyermekeinkkel, családunkkal, környezetünkkel.

Boldog perceket kívánok!

További cikkek ebben a témában:

A karantén testi – lelki hatásai

Az előző cikkemben arról írtam, hogy mennyire fontos az egyensúly megtartása, hogy a mindennapokat harmónia és béke szőjje át. A karanténos időszak lezárult, bár sok helyen tartják még az otthonről dolgozást. Abból indulnak ki, hogy fő az elővigyázatosság, illetve ha,...

Hol van a Varázserőd a zűrzavarban?

A politikusoknak, a gazdasági vállalkozásoknak, a szervezeteknek, az iskoláknak mindnek van minimum 1 forgatókönyve a normál és a “mi van, ha esetekre”. Ahhoz, hogy Te ne követő legyél, hanem követett, iránymutató, egy saját forgatókönyvet szükséges létrehozni. A mai...

Segítség, elvesztem! Valóság az Igazság

Segítséget kérni is tudni kell   A segítségkérés a bátorság, az erő akarat jele. Gyakran ez elég nehéz, mert attól tartunk, hogy olyanra derül fény, amit esetleg nehézkes “megemészteni”. Elveszettnek érezhetjük magunkat, ha valami kevésbé szép emlék, gondolat tör...

Csodapirula vs. belső energia?

- Van valami gyors megoldásod, javaslatod a problémámra? - kérdezik a legtöbben.- Nincs! - hangzik a válaszom.- Kár, pedig úgy szerettem volna… A csodapirula minden emberben benne rejlik, ahogyan benned is. Én “csak” megvilágítom a világítótornyomból, hogy te is lásd,...