Kerülj egyensúlyba – tudomány és természet

Szerző: | Önismeret, Spiritualitás

Tudomány és természet kapcsolata

A tudomány és a természet egyaránt fontos szerepet tölt be az életünkben. Minden pillanatban kapcsolatban vagyunk velük,  találkozunk vele, még amikor alszunk is.

Vagy tovább gondolva, ahogy táplálkozunk, ahogy cselekszünk, dolgozunk, vagy éppen tanulunk.
A tudomány és a természet beköltözött az otthonunkba, a munkahelyünkre, a környezetünkbe, a szabadba. A kettő nem elválaszthatatlan egymástól, hanem egymás kiegészítői: a tudomány és természet kéz a kézben jár a kezdetektől együtt, egymást kiegészítve léteznek. 

Energia, ami körbevsz

Mindehhez tartozik az az energia, ami mindehol és mindenkor körülvesz bennünket, például amikor felkapcsoljuk a villanyt, vagy sütünk, eszünk, iszunk, alszunk. A magyar nyelvben is van rá példa, hiszen azt mondjuk a gyereknek, hogy egyél, aludjál, hogy legyen energiád tanulni.
Azonban meg kell különböztetnünk hasznos, és káros energiákat. Vannak olyan dolgok, amelyek elvonják az emberi szervezetből az energiát, és vannak olyanok, amelyek töltik energiaforrásunkat. Mivel a mai technológiai forradalom vívmányai nélkül nehéz léteznünk, így gyakran rákényszerülünk olyan energiaforrások használatára, ami a természetes, energiatöltő törvényekkel ellentétes hatást váltanak ki. Ilyenek például az elektromos készülékek, a micro, az elektromos vezetékek, nagyfeszültségű helyek, digitális eszközök használata.

Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha már a jelen ipari forradalmasított helyzetben vagyunk, akkor éljünk tudatosabban, és tegyük magunkévá azt a tudást – természet adta lehetőséget – amivel ellensúlyozni tudjuk a minket körülvevő káros hatásokat, így törekedve a homeosztázisra, az egyensúly fenntartására.

Világossá válhat az olvasó számára az elfeledett tudomány, technika és természet összefüggései. Tudósok, orvosok, természetgyógyászok, egyetértésben alkalmazzák Dr W. Schüssler által újra felfedezett biokémiát, mely gyógyítja a fizikai kondíciókat, a testben létrejött zavarokat, az elváltozásokat, továbbá mentális, érzelmi,  és lelki támogatónk.

Saját meglátásom, hogy a rohanó világban megfeledkeztünk táplálni a gyermeki énünket, akinek szüksége van többek között az alábbiakra: játékosság, humor, kacagás, energia, gyengédség, szeretet, odafigyelés,megértés, , szabadban szabadon élés, barátok, társak, közösség, eredmény, elismerés…

Könnyedség az életben! – ezt szeretnénk mi, felnőttek is.

Akkor miért nem térünk oda abba az állapotba? Miért tanítjuk helyette a felnövekvő nemzedéket arra, hogy az élet állandó küzdelem, versengés, birtoklás, hatalom, pénz, küzdelem, nehézkes, bizalmatlanság?

Lehet, hogy túl sok(k) a technológia manapság?

A jelenlegi kor többé-kevésbé a tudományra, a technológiára helyezte a hangsúlyt, és mégsem érkezett meg a várva várt csoda, hogy jó létben, egészségben élne az emberiség… Helyette – ahogy Popper Péter írja az illúzió halála c. könyvben –  növekedett a neurózissal és a pszichés zavarokkal küzdők száma.

Körül nézhetünk a Világ bármely országába, és mégsem találunk olyan társadalmat, ahol teljes egyensúly alakult volna ki, ahol a bőség és az egészség materiális vonatkozásban is jelen van. Akkor mit ért el eddig a technológia önmagában? Valamit, de nem a teljességet, és messze nem a tökéletességet.

Megbomlott az egyensúly a Földön: gazdasági válságok és éhínség, rejtélyesen növekvő  betegségek, amelyet sem a technológia vívmányai, sem a fejlődő tudományok nem tudnak orvosolni.

Tudomány és természet „színháza”

A technológia a dolgok készítésének, elvégzésének szisztematikus tanulmányozása.
A tudomány a világ megértésének, értelmezésének szisztematikus kísérlete. A modern kori ember dilemmája, hogy a folyamatos információ halmazból kiszűrje, hogy számára mi a valóság, és mi a látszat.

A világ imádja a színpadiasan tálalt dolgokat. Ezt használják ki a média csatornák, a karizmatikus vezetők, politikusok, befolyásosnak látszó személyek. Túltengő szenzáció, érzelmekkel dúsított túlzásokkal teli híreket, média tartalmakat hirdetnek. Csakhogy így az emberiség, az egyén egyenes úton halad az  értékvesztés felé, ahelyett, hogy az evolúciós létrán magasabb tudati szintre emelkedne.

Az emberek többsége eszeveszetten küzd a túlélésért, ezért rendkívül hajlamos bármilyen szalmaszálba belekapaszkodni, semmint beismerni, hogy minden vélemény csupán ideiglenes, átmeneti. Ott van például az a tudományos állítás, miszerint a Föld lapos. Ma már azt állítjuk, hogy gömbölyű, de az is lehet, hogy ez is megdől. Orvosok anno azt állították, hogy az aspirin a szívinfarktus megelőzésére hatékony, ma azt mondják egyes tudósok, orvosok, hogy a gyomor egyik ellensége, mivel pigmentfoltokat generál, savas túltengést okoz.

Csak a változás állandó

Noha a természet is állandó körforgással változik az alapok megmaradnak.
Az ember, az emberi test egy olyan gépezet amely képes önmagát építeni, kitisztítani, megjavítani,  ugyanakkor – ha nem szívvel, lélekkel teli útján halad – akkor önpusztítóvá válik.

További szép napot kívánok Neked,
Titanilla

További cikkek ebben a témában

Elakadás, mókuskerék? Önismereti kaland változásmentesen?

Hol hagytuk el az önismeretre való képességünket? Először is nyugodj meg, senki sem ismeri teljesen önmagát, de vannak, akik már mélyebben ismerik erősségeiket, vagy éppen gyengeségeiket, és vannak, akik inkább belelovallják magukat a munkába,vagy valami függőségbe.Ők...

Változó-kori váltás, változás:Karrierváltás holisztikusan

Hogyan jön az ihlet? Erre a cikkre egy spanyol barátnőm inspirált, amikor tegnapi madridi-magyar beszélgetés közepette azt mondta, a jó coach-hoz mindig mennek az emberek, és követik. Megfeledkeztem az utóbbi időben a karrier coach tevékenységemről, mert a legtöbben...

Hogyan ismered fel a bántalmazót, és a nárcisztikust?

Hogyan tesztelheted, hogy nem vagy a csapdájában egy mérgező embernek? Ha a társad, környezeted támogató, tisztel, elismerő szavakkal illet, akkor csak menj tovább az élet áramlásán.Ellenben mindent neked kell csinálni, küzdeni, és a fent említett tisztelet, szeretet...

Őszi „lomtalanítás” minden szinten szeretettel, békésen

Ebben a témában gyakran keverednek a fogalmak, és kapcsolódnak hozzá pozitív vagy épp negatív érzések, gondolatok. Bonyodalmak helyett egyszerűsítsük az életünket. Kapcsolódjunk a szeretethez, az örömhöz, találjuk meg mindenben a tanulságot, az erőt, a szépet.Válságok...

Építsd az életed elementáris elemekkel

A kémia, más néven vegyészet napjainkban szorosan kapcsolódik a többi természettudományhoz: a fizikához, biológiához, matematikához, földrajzhoz; eredményei nélkül elképzelhetetlen a modern orvostudomány, és a műszaki tudományok alaposabb ismeretéhez is...

Mihez ragaszkodsz? Jólét Elixír vagy Feszültség

Nézz szembe önmagaddal. Ha a jólét megküzdést, küzdelmet, nehézséget jelent, akkor biztos lehetsz benne, hogy diszharmónia, egyensúlyvesztés van a háttérben.Van valami, ami hiányozhat az  életből érzelmi síkon: a valós/ igaz szeretet,  az őszinte megértés, a felhőtlen...

Vedd fel a küzdelmet a tini problémákkal!

Szembeszálljunk a tini ügyekkel, vagy beletörődjünk? Egy tinédzser naplójából…. Van megoldás a görcsökre? Évek óta komoly havi menstruációs problémákkal küzdöttem. Sok kitartás, segítség és küzdelem árán végül biztonságot, menedéket találtam a Schüssler sókban, és a...

Kontrollálni vagy inkább pozitív hatással lenni másokra?

" Ogni principio è difficile - Minden kezdet nehéz” mondja egy olasz közmondás. A külső világban történő nagy változások (szabály-, törvény-módosítás, áremelkedés, infláció, válság, háború, természeti katasztrófák, betegségek, munkahelyi konfliktusok stb…) miatt...

Tavaszi fáradtság – depresszió vagy megújulás?

Mi a tavaszi fáradtság, ami olyan sok ember számára okoz gondot? Ez nem egy olyan állapot, mint a megfázás vagy a depresszió, hanem a szervezet anyagcsere-változásával van összefüggésben. Szervezetünk minden évben átesik az átalakuláson, és ez néhány hétig is...

Schüssler só szedése az eredeti tanok alapján

Számos nézet van a Schüssler só szedéssel kapcsolatban, azt az irányelvet ismertetem röviden most, amit Dr W.Schüssler és tudományosan elismert követői tanítanak.Minél több hiánytünete van egy élőlénynek, annál több ásványi sóra van szüksége.Szándékosan használtam az...

Jelentkezz te is a kedvezményekre

A konzultációk és tanfolyamok árából 3.000 Ft engedmény

Sikeresen feliratkoztál!