Sarlatánok kontra szakértők

Szerző: | HR, Önismeret, Spiritualitás

Talán a címet túlzásnak gondolod, azonban régóta a gondolataimban jár ez a téma: sarlatánok kontra szakértők.

Régóta foglalkozom a természetben megtalálható vagy kognitív megközelítésű, alternatív terápiákkal, gyógymódokkal, mint ahogy a tanítással, coachinggal, munkaerő kiválasztással, karrieredzéssel is.

A köztudatban az járja, ha van valamiről papírod akkor tudod. Nos ez felettébb pragmatikus állítás. Ráadásul egyre gyakrabban kúsznak be hamis információk az interneten és a könyvek birodalmában is. Ma már bárki írhat könyvet, írhat, hirdethet bármit. Nincs kontroll. Az ember magára van hagyva, hogy kiszűrje, melyik valós és melyik kevésbé releváns.
Egyetlen megoldásnak a személyiség állandó ápolásában látom, hogy elérje az egyén – amit dr David Hawkins, Stylianos Atteshlis, Dr Nick Demetry hasonlóan fogalmaznak meg – a valódi önmagát, az isteni -Ént. 

A papír nem minden

Amikor első oklevelemet megszereztem üzleti területen, és elkezdtem dolgozni, rájöttem, hogy milyen hiányos a tudásom. Szerencsére – amiért ma is hálás vagyok – az akkori olasz cégvezetőm megtanított arra, amit az iskolában, a könyvekből nem tudtam, mivel a való élet más. Életem során a mai napig arra jöttem rá, miután önvizsgálatot végeztem, hogy szinte minden szakmát hamarabb végeztem, mint hogy papírom lett volna. A helyzet az, hogy a termiológiákkal nem volt tisztában, ami a szakszerű kommunikációhoz elengedhetetlen, így hát lassan 20 féle képzésen leszek túl, ahhoz, hogy hitelesnek érezhessem magam.

Beleestem abba a hibába is, hogy könyveket olvastam, és azt hittem akkor már van tudásom, ugyebár az oktatási rendszer azt a közhiedelemet vési be az elménkbe, DNS-ünkbe, ha megtanulsz valamit tankönyvekből, van róla papírod, akkor már végezheted is. Nos ez a fajta megközelítés is megbukott a szemem előtt. 

Kellő körültekintés szükségeltetik

Hozok néhány példát.

Azt gondolta az egyik kliens, hogy a cukorszint csökkentésére a doktornő javaslatára a hagyma nagyon jó, ez így igaz. Csakhogy a doktornő nem végzett teljes analízist a páciensnél, és azt nem vette figyelembe, hogy a beteg 40+éve el van savasodva, és a hagyma savat generál. Ugyebár ezt a természetgyógyász ismeretekből már tudom. 

Van egy másik szuper témám. Kb. 10 évvel ezelőtt kezdtem tanulmányozni, homeopátiát, schüssler sókat, gyógynövényeket stb…  Követtem a leírásokat, ahogy itthon tanítanak a Schlüsser sókról a könyvek, terepauták. Ez egybevágott azzal, amit a Schüssler sókról az orvosoktól is hallottam. Aztán a 6. érzékem azt súgta, hogy valami sántít a dologban, mivel akkor már éppen elég mélyen benne voltam a természetgyógyász tanulmányaimba, a biológiában is, és jobban ráláttam a valóságra. 

Keresd az eredeti forrást

sarlatánok kontra szakértők

Kutattam nemzetközi mesterket a témában, végül azt gondoltam a legjobb, ha forrástól, vagyis attól tanulok, aki az eredeti, német származású Dr Schlüsser leírásai alapján tanít. Rátaláltam egy fizetős anyagára, és naívan azt gondoltam, hogy kezembe vettem a kincset és innentől kezdve már kezelhetek is majd emberket, vagy legalábbis tanácsot adhatok.

Amikor magamon észleltem, hogy ami le van írva az egyes betegségekre, tünetekre az mégsem úgy működik, gyanús lettem magamnak. Aztán hosszas tépelődés után beiratkoztam a tréningre, ami magyar viszonyokba igen költséges. Hiteles tanácsadó, konzulens szerettem volna lenni, és el kellett engedni azt is, hogy a tudást ingyen is meg lehet szerezni. A valós és magas szintű tudásnak értéke van, meg kell fizetni, így tudok segíteni magamon és másokon. Hosszúnak tűnt a vége, hiszen 6 hónapos időtartamra volt bekalibrálva a képzés. Időközben azért kiderült, hogy be lehet fejezni hamarabb is, ha valaki képes rá. 3 hét alatt sikerült, de nem sikerülhetett volna, ha nem tanultam volna előtte a magyar állam által elismert egészségügyi, természetgyógyász szakot. Ugyanis sarlatánnak éreztem volna magamat, ha bemagolok, és összefüggéseiben nem értem a koncepciót 

A tudás kiegészítése 

Gyógyító mentoraim arra tanítottak meg, hogy jobban odafigyeljek a páciensre, kliensre, teljes körű analízist végezzek, és a könyvet csak alapnak használjam, ám a megfigyeléseimmel, 6.érzékkel, kreativitásommal tisztább képet kaphatok. Ha belegondolok, ugyanez a módszer vezetett az üzleti életem sikereihez is. Éppen ezért voltam az egyik legsikeresebb munkaerő kiválasztó, vagy éppen ezért a szemléletmódomért jutottak sikerre az állás, munka, karrier üggyel hozzáfordulók. 

Áh, de még nem vagyok tökéletes mester én sem, rengeteg gyakorlás, megtapasztalás, és folyamatos tanulás szükséges véleményem szerint, hogy szakértővé váljak. Ugyanakkor valószínüleg sokaknál előrébb járok, és számos területen, problémán képes vagyok segíteni. Amiben nem tudok, azt nyíltan megmondom a potenciális ügyfélnek, hogy forduljon XY-hoz inkább. Talán éppen ezért szeretve, tisztelve érzem magmat. Azon már túl vagyok, hogy mindenkinek én vagyok a megoldása, az ego felett a szív győzött. 

Hozhatnék még számos példát, mint amikor egy terapeutának való ember, akinek még papírja is van, és néhány év tapasztalata is, és mégis mellékezeli, vagy nem megfelelően kezeli az ügyfelét. Az ok, hogy a szakmaiság, a papír mit sem ér, ha a lelke még nem tisztult meg a dühtől, haragtól, és negatív gondolatminták rejtőznek szívében, lelkében.

 

A jelen meglátásom szerint egy hiteles szakértőnek legalább az alábbi 3 ismérvvel szükséges rendelkeznie:

  1. Lelki megtisztulás, ez dr Hawkins tudattérképének az igazság szintjei – 200-tól felfelé. Személyes véleményem szerint az 500 tudatszint lenne a legideálisabb (törekszem rá intenzíven, napi szinten jó magam is már 10+éve).
  2. Szakmai tapasztalat, angolul úgy mondanám: proven track record.
  3. Végzettség, és folyamatos tanulás, észlelés, nyitottság az újra.
  4. Tiszta, önzetlen szándék.

További szép napot kívánok Neked,
Titanilla

További cikkek ebben a témában

Elakadás, mókuskerék? Önismereti kaland változásmentesen?

Hol hagytuk el az önismeretre való képességünket? Először is nyugodj meg, senki sem ismeri teljesen önmagát, de vannak, akik már mélyebben ismerik erősségeiket, vagy éppen gyengeségeiket, és vannak, akik inkább belelovallják magukat a munkába,vagy valami függőségbe.Ők...

Változó-kori váltás, változás:Karrierváltás holisztikusan

Hogyan jön az ihlet? Erre a cikkre egy spanyol barátnőm inspirált, amikor tegnapi madridi-magyar beszélgetés közepette azt mondta, a jó coach-hoz mindig mennek az emberek, és követik. Megfeledkeztem az utóbbi időben a karrier coach tevékenységemről, mert a legtöbben...

Hogyan ismered fel a bántalmazót, és a nárcisztikust?

Hogyan tesztelheted, hogy nem vagy a csapdájában egy mérgező embernek? Ha a társad, környezeted támogató, tisztel, elismerő szavakkal illet, akkor csak menj tovább az élet áramlásán.Ellenben mindent neked kell csinálni, küzdeni, és a fent említett tisztelet, szeretet...

Hogyan kapcsolódik a Business az Egészséghez?

Sokan úgy vélik, hogy karriert váltottam és teljesen mással foglalkozom, mint évekkel ezelőtt. Ez korántsem így van, mindössze a látókörömet tágítottam. A HR - üzletfejlesztést és a karrier/business coachingot(karrieredző) remekül kiegészíti az egészségfejlesztés. A...

Őszi „lomtalanítás” minden szinten szeretettel, békésen

Ebben a témában gyakran keverednek a fogalmak, és kapcsolódnak hozzá pozitív vagy épp negatív érzések, gondolatok. Bonyodalmak helyett egyszerűsítsük az életünket. Kapcsolódjunk a szeretethez, az örömhöz, találjuk meg mindenben a tanulságot, az erőt, a szépet.Válságok...

Építsd az életed elementáris elemekkel

A kémia, más néven vegyészet napjainkban szorosan kapcsolódik a többi természettudományhoz: a fizikához, biológiához, matematikához, földrajzhoz; eredményei nélkül elképzelhetetlen a modern orvostudomány, és a műszaki tudományok alaposabb ismeretéhez is...

Mihez ragaszkodsz? Jólét Elixír vagy Feszültség

Nézz szembe önmagaddal. Ha a jólét megküzdést, küzdelmet, nehézséget jelent, akkor biztos lehetsz benne, hogy diszharmónia, egyensúlyvesztés van a háttérben.Van valami, ami hiányozhat az  életből érzelmi síkon: a valós/ igaz szeretet,  az őszinte megértés, a felhőtlen...

Vedd fel a küzdelmet a tini problémákkal!

Szembeszálljunk a tini ügyekkel, vagy beletörődjünk? Egy tinédzser naplójából…. Van megoldás a görcsökre? Évek óta komoly havi menstruációs problémákkal küzdöttem. Sok kitartás, segítség és küzdelem árán végül biztonságot, menedéket találtam a Schüssler sókban, és a...

Hogyan tölts be űrt a munkaerő-piacon?

Találtál már ki valaha pozíciót? Logikus nézőpontváltás multilaterális gondolkodóknak.    Ez az edukációs cikk azoknak szól, egyrészt akiknek több területen van tapasztalatuk, számos különböző pozícióban dolgoztak, másrészt azon munkáltatóknak hasznos útmutató,...

Kontrollálni vagy inkább pozitív hatással lenni másokra?

" Ogni principio è difficile - Minden kezdet nehéz” mondja egy olasz közmondás. A külső világban történő nagy változások (szabály-, törvény-módosítás, áremelkedés, infláció, válság, háború, természeti katasztrófák, betegségek, munkahelyi konfliktusok stb…) miatt...

Jelentkezz te is a kedvezményekre

A konzultációk és tanfolyamok árából 3.000 Ft engedmény

Sikeresen feliratkoztál!