Korábbi cikkemben már írtam az integrál szemléletű gyógyulásról, most ezen szemlélet szerint feltárjuk a hajhullás tudományos okait, kietekintünk a klinikai és természetes gyógyulás lehetőségeire.
Célom a gazdaságos, és minőségi egészségfejlesztés, éppen ezért osztok meg valós esetet.
Hogyan is kezdődött a haj mizéria?
Nézzük meg a következőkben a hajhullási problémák leggyakoribb okait, és járjuk körül tudományos alternatívát…
Történt egyszer, hogy egy hölgy érkezett hozzám, hogy a haja hullik, és a hajvégei mindig töredezettek, így nem tudja növeszteni a haját.
Beszélgetésünkből kiderült, hogy gyermekkorában sem bővelkedett dús hajjal, többféle vizsgálaton keresztül ment.
Vérkép nem mutatott ki semmit.Bőrgyógyászatilag sem jutottak megoldáshoz.hajanalízist is kipróbálta, és már több százezer forintot költött mindenféle kozmetikai szerekre, vitaminokra, amik a hajhullást, hajerősítést célozták meg.
Genetikailag gyakorlatilag mindenkinek szép, dús haja volt, tehát így az sem jöhetett szóba, hogy a haj erőssége, hajhullás öröklött mintázat.
Éppen a fent említett okok miatt, további vizsgálatra adta a fejét, hiszen az akadémikus orvoslás a kozmetikai ipar nem adott tartós megoldást, legfőképp szomorúságot, kilátástalanságot hozott.Egy nő életében különösen esztétikailag fontos a haj állapota, minősége, és hossza.
Elindult kutatni az interneten, és így talált rám a Schüssler sók adta lehetőség kapcsán.A Schüssler sókat, melyek mikro ásványi anyagok, sejt-szövetterápiának is nevezhetjük, a szervezet erőforrásait hivatott mozgosítani.
Mit gondol a HKO , kínai orvoslás a hajproblémáról?
A haj a Hagyományos Kínai orvoslás szerint legfőképp a vese meridián, vagyis a vese csatorna működésbeli gondjaira utal.
A vese fő feladata a vér és a többi testfolyadék megszűrése.
A szervezetben képződő méreganyagok, vagyis salakanyagok jelentős részét a vese távolítja el, és a máj méregtelenítő munkájában is körültekintően közreműködik. Amennyiben a szervezetben túl sok a méreganyag, az túlterheli a vesét.
A hajhullásnak, a haj dússága, gyér állagának számtalan oka lehet: ásványianyag- vitamin egyensúlytalan eloszlása, a hormonrendszer felborulása, a mirigyműködés zavara, lelki jellegű. Az okoknak mindenképpen utána kell járni, hogy megfelelően lehessen kezelni.
Ha ehhez hozzájön még a másik hajat érintő probléma , igen sok gondot okozó korpásodás., az már nagyon kellemetlen, hiszen a ruhánk minduntalan tele lesz apró, fehér foszlányokkal, arról nem is beszélve, hogy a korpás fejbőr viszket, és esztétikailag kellemetlen, hanyag külsőt sugároz. Sokan csak időszakosan szenvednek a korpásodástól, ám az emberek egy részénél állandó jelenség.
A legtöbb ember össze-vissza vásárol különféle samponokat, hajszeszeket, és eszeveszettül emeli le a gyógynövény boltok polcairól a különféle vitaminokat, ásványi anyagokat, mert majd Ő az internet, reklámok alapján megoldja.Ha átgondolná, mennyire gazdaságosabb lenne, ha egy állapotfelmérésssel, célzott kezeléssel hatékonyabb lenne, akkor rácsodálkozna az esztelenségre.
Gyakran mire szakértőhöz ér, már annyit költött, hogy már olcsón akarja megúszni a célzott kezelést.Pedig ha rátalál egy gondos vizsgálatra, kezelésre, akkor nemcsak a haj problémái, de számos semmibe vett ügye is megoldódhat.
Általánosságban elmondhatjuk, hogy más szervi, vagy lelki problémák is vannak a háttérben. Annyira el van foglalva a szépséggel az ember, hogy nem is gondol arra, hogy lehet a háttérben tudatos, vagy tudatalatti félelem is.
A félelem szó már jelzi is, hogy csupán fél-ig vannak meg az elem-eink. Az elemek alkotják az emberi test minden porcikáját, szervét, szöveteit,sejtjeit.
Mit mond az Ayurvédikus orvoslás a haj ügyekről?
Az Ayurveda 5000 éves orvostudománya, akárcsak a hagyományos Kínai orvoslás ősi tudomány, mely legfőképp növényi összetevőket használ különböző betegségek kezelésére. Az Ayurveda, a HKO, a Schüssler sók rendszere kezeli a betegség, a probléma kiváltó okát, nem a felületes tünetek kezelését, mely módszer a leghatékonyabb kezelésévé teszi. Az Ayurvédikus orvoslás szerint a hajproblémák a szervezetben előforduló egyensúlyhiány következményei, amelyek különböző tényezők, például a nem megfelelő étrend, a stressz, a toxikus környezet , lelki tényezők miatt következnek be. Tehát, ha az eredendő egyensúlyhiányokat kezeljük mind a 3 terápiánál, a hajproblémák automatikusan gyógyulnak.
Hogyan javult a hajhullás?
A teljes állapot felmérésből kiderült, hogy ásványi anyag, és vitamin eloszlási zavar, szorongások, aggodalmak állnak a háttérben.
Nagyobb súlyban játszottak szerepet a különböző típusú félelmek, mint maga az étrend. Ebből is kiderül, hogy mennyire felesleges pénzkidobás gyakran az, hogy össze-vissza vásárolunk, mielőtt átgondolnánk.Érzelmi, lelki terápia során mini családállítás, csakra egyensúly optimalizálás, energia blokk oldást is végeztünk.
Felhasználva a HKO, Ayurvéda, és Dr.Schüssler biokémáját, vagyis a keleti-Nyugati orvostudomány tapasztalatait állítottuk össze az ásványi anyag, vitamin és táplálék kiegészítőket.
A Kineziológia adta mozgásgyakorlatok sem maradhattak ki, hiszen az mentális segíti a gyógyulást. Ezzel az integrál szemléletű gyógyulási folyamattal, most csak arra hívom fel a figyelmet, hogy először nyugodjunk meg, és keressünk egy átfogó, integrál vagy holisztikus szemléletű állapotfelmérést. Az is lehet, hogy nem elsőre találjuk meg, mintahogy fiatalabb koromba én is több biorezonancia felmérésen is voltam, és egyikkel sem voltam teljesen elégedett, de mindegyikbe volt valami, ami előre vitt, mígnem rátaláltam a Schüssler sók adta, több ezer évre visszamenő terápiájára.
Menjünk sorjába konkrétabban a lépéseken:
- Először is a bélrendszer , és a sav-lúg egyensúlyt tartottam fontosnak, mint megannyi természetgyógyász is.Erre az egyik legalkalmasabb alap ásványi anyag a magyarországon bányászott zeomineral entero terméke, megfelelően elkészítve, de nem úgy, ahogy a leírásban látod, mert egyénre kell szabni mindent.
- Másodsorban a Schüssler sejtterápiát, a Schüssler sókat használtuk, egyénre szabva az adagolást, vagyis nem az interneten használatos módszert alkalmaztam.A módszer lényege az ok feltárása.
- Természetesen átbeszéltük a táplálkozási, étrendi szokásokat.
- A C+D+K vitamin mindenkinek ajánlott, abból is a legtermészetesebbeket választom, néhányat megtalálhatsz a webshopban.
- A mentális, érzelmi egészséget célzó módszerek nem maradhattak ki: kineziológia, családállítás, meditáció, introspekció, biomező-alkímia.
Ha Te is szeretnél a hajad állagán, minőségén változtatni, akkor várlak szeretettel az állapotfelmérésre, hogy személyre szabott terápiát kaphass!
További szép napot kívánok Neked,
Titanilla
További cikkek ebben a témában
Tavaszi fáradtság – depresszió vagy megújulás?
Mi a tavaszi fáradtság, ami olyan sok ember számára okoz gondot? Ez nem egy olyan állapot, mint a megfázás vagy a depresszió, hanem a szervezet anyagcsere-változásával van összefüggésben. Szervezetünk minden évben átesik az átalakuláson, és ez néhány hétig is...
Tályog kezelése (furunkulus) Schüssler sókkal
Mi az a tályog? A tályog kezelése előtt nézzük, mit is jelent ez a gyakori betegség, gyulladásos tünet pontosan. A furunkulus egy gennyes gyulladás, mely gennykeltő baktériumok hatására alakul ki. A tályog színe belül sárgászöld folyadék, ami fehérvérsejtet, elhalt...
Schüssler só szedése az eredeti tanok alapján
Számos nézet van a Schüssler só szedéssel kapcsolatban, azt az irányelvet ismertetem röviden most, amit Dr W.Schüssler és tudományosan elismert követői tanítanak.Minél több hiánytünete van egy élőlénynek, annál több ásványi sóra van szüksége.Szándékosan használtam az...
Öngyógyítás Schüssler sókkal
Első sorban tisztázzuk magát az öngyógyítás fogalmát a cikkben, majd bemutatom, hogyan tudják ezt a folyamatot támogatni a Dr. Schüssler ásványi sók. Hitvallásom: A gyógyító nem gyógyít, csupán segít a gyógyításban. Az érzelmi, testi zavarok gyógyulásának forrása...
Stressz és kiégés a pedagóguspályán – megküzdési stratégiák
Az utóbbi években egyre nagyobb kihívás a pedagógus pálya, így egyre kevesebb diák választja ezt az utat. Véleményem szerint pedagógusnak születni kell: elnyerni a gyermekek szeretetét, türelmesnek maradni minden helyzetben, eredményesen menedzselni a...
Mi a Schüssler só és milyen kapcsolata van az ásványi anyagokkal?
Mi a Schüssler só és milyen kapcsolata van az ásványi anyagokkal? Erre a kérdésre ad választ a cikk, tisztázva sok téves és hiányos információt. Ásványi anyagok és a Schüssler só kapcsolata Az ásványi anyagok az anyagcsere szinte minden fázisában fontos szerepet...