Schüssler só szedése az eredeti tanok alapján

Szerző: | Schüssler só, Spiritualitás

Számos nézet van a Schüssler só szedéssel kapcsolatban, azt az irányelvet ismertetem röviden most, amit Dr W.Schüssler és tudományosan elismert követői tanítanak.
Minél több hiánytünete van egy élőlénynek, annál több ásványi sóra van szüksége.
Szándékosan használtam az élőlény kifejezést, ugyanis állatok, növények egyaránt szedhetik a Schüssler ásványi sókat az embereken kívül.
Ahhoz, hogy a Schüssler só szedése minél hatékonyabb legyen, minél jobban döntsünk az adagolást illetően mély analízist szükséges végeznünk.

Kiemelkedően fontosnak tartom az orvoslásban, a természetes gyógyításban is, és egyébként az élet bármely területén az analitikus, nyitott és kitartó személyiségjegyeket. Véleményem szerint bármely probléma megoldásánál elengedhetetlenül fontos a részletek feltárása – ezt a szemléletet holisztikus szemléletnek nevezik.

Schüssler só rendszeres szedése segíti a szervezetet

Induljunk ki abból a tényből, hogy a szervezetünkben egy időben egymás mellett dolgoznak különböző “elemek”: szerves, és szervetlen anyagok, amelyek gondosan óvják sejtjeinket, és végső soron szerveinket. Ahhoz az analógiához tudnám a leginkább hasonlítani, hogy szervezetünket úgy képzeljük el, mint pontosan egy kiváló cég struktúráját, funkcionalitását.
Vannak vezetők, támogatók, hardver, és szoftver eszközök, specialisták, adminisztrátorok, futárok stb… A sejtek, tehát a legapróbb élő egységhez többek között élő ásványi anyagokkal, és vitaminokkal teli táplálkozás szükséges. Sajnos évek óta kimutatható, hogy kevés található meg ezekből az anyagokból a mai élelmiszerekben, a magyarázatra most itt nem térek ki, de erről beszélek a Schüssler só tanfolyamokon.
Ahogy egy cégnél, ha nincs elég ember, aki pótolni szükséges, így van ez a szervezetünknél is.

Van rá lehetőség, hogy te is megtanuld a Schüssler sók szedését akár profi szinten, akár csak úgy, hogy a családodnak és magadnak segíteni tudj. De előfordulhat olyan sürgős eset, amikor gyorsan kell a tanács – az ilyen helyzetekben használd a online villám konzultációt.

Amikor a Schüssler sók szedése nem hoz változást

Ha Schüssler sókat szedi az egyén, és nem érez változást, akkor a leggyakoribb ok az, hogy nem visz be elegendő Schüssler sót a szervezetébe.

Amikor még nem tudtam, hogyan kell a Schüssler sókat szedni

Jó néhány évvel ezelőtt voltam egy Schüssler só konzulensnél, amikor még nem kezdtem szakértelemmel érteni az ásványok áldásos hatását. A tanácsadó azt javasolta, hogy max.2 félét, és napi 6 darabot szedjek összesen, s majd 2,3 hónap után szedjek másik 2 félét, és így tovább járjam végig a sókat.

Igazából nem is értettem akkor se a logikát, és azt sem, hogy miért terjedt el ez a nézet, amikor 1800-as évek biokémia sejtsók Mestere 4X4 -es javasolt, megelőzésre. Akut esetekre már a XIX.században is (félóránként, amíg nem javul) forró italban 10 db-ot írt fel a Schüssler doktor úr a páciensnek.

De akkor hogyan szedjük a Schüssler sókat?

Először is minden esetben felturbózzuk az immunrendszert, ami elérheti a napi 25-75 Schüssler sót is. A nagy szám tudom szokatlan, de a legtöbb “páciens” vízbe vagy teában feloldva elkortyolja a nap folyamán. Igazából bárhogyan bevehetők a Schüssler sók, csak tilos a rágás, mivel a nyálkahártyán szívódnak fel oldott állapotban – ugyanúgy ahogy a vérünkben is megtalálhatók az ásványi sók, vagy a nyirokkeringésben.

Azt, hogy kinek melyik Schüssler sóból hányat célszerű beszedni, többek között az arcanalízis (hamarosan bővebben írok róla) segít megállapítani.

Mivel ezek nem gyógyszerek, de mégcsak nem is makro ásványi anyagok, a szervezetünk pont úgy működik, mint egy növény, amikor jó ideje nem ápoltuk. Ekkor minden mennyiséget amit fel tud szívni, igényli. Lehet ismerős az az eset, hogy hosszú ideje nem ittál vagy ettél, s hirtelen terülj – terülj asztalkával fogadnak. Természetesen annyit iszol, eszel ami beléd fér.

A Schüssler sók szedése alatt fontos a visszajelzés

További fontos a Schüssler sók adagolását illetően, a folyamatos visszacsatolás a Schüssler konzulens felé. Mit jelent ez a gyakorlatban? Ha a kezelt egyén rajta kapja magát, hogy álmosabb például, akkor érdemes szólni a Schüssler konzulensnek. A tapasztalat azt mutatja, hogy a szervezet jelzett, hogy pihenésre van szüksége. A Schüssler sók természetes, gyengéd jellege szerint “öngyógyításra” sarkallja a szervezetet. Úgy szoktam nevezni őket, hogy tanító mestereink.

Gyakori, hogy eltávolodik az ember a természeti lényétől, és elveszti a kapcsolatot a 6.érzékével, a belső hanggal és az elme, az Ego vagyis a racionális elveken keresztül dolgozik.

Fent említett esetben például azt gondolja magában az ember, azt nem teheti meg, hogy pihenjen, elbóbiskoljon, mert annyi dolga van, pénzt kell keresni…
Azt nem látja a jó ember, hogy ha pihen egy 15 percet, vagy meditál például, akkor az agy sejtjei is pihenés után nagyobb erővel képesek dolgozni. A Schlüsser sók így a tanítóink, hírvivők az agy számára és néha kiabálnak: “Pihenni akarok!

Példa a Schüssler sók ajánlott szedésére

Menstruációs görcsök, fokozott vérzéssel kapcsolatos példát mutatok be, hogy szemléltessem.
Erős menstruációs görcsökkel küzdött egy tinédzser, olyan mértékben, hogy lábra sem tudott állni, így gyakorta napokig nem tudott iskolába menni. Orvosi javaslatra szedett fájdalomcsillapítót, vitaminokat, sőt homeopátival is éveken át kezelés alatt állt, de a helyzet nem javult. Elkeseredett volt, hogy neki így kell leélni az életét. De jusson eszünkbe, MINDIG VAN LEHETŐSÉGÜNK VÁLTOZTATNI! Az nem lehet, hogy nincs megoldás!

Keressük a gyökér okokat

Homeopátis orvos a Magnesium phosporicumot javasolta menstruációs görcsök idejére, amit dr Schlüsser is említ, sőt az interneten is rengeteg oldal azt javasolja. Általánosságban ez működik is.
DE elengedhetetlen kideríteni, hogy mi lehet a görcsök mögött. Mindent vegyünk számításba ahhoz, hogy megtaláljuk a VALÓDI okokat. Gyermekorvossal konzultálva először is egy teljes vérképet készítettek.
Nos emberpalántánknak öröklött B thalassemiája van – klinikailag igazoltan – ami azt jelenti, hogy a vörösvérsejtek, amik a vas felszívódásához elengedhetetlenek, kevesebb mennyiségben vannak jelen a normálistól.

Egyéb problémák is kiderülnek

Ezen kívül az is kiderült, hogy évek óta megnagyobbodott mandula, gerinc és csontrendszeri problémák is vannak a háttérben. Már meg is operálták volna, de a szülők nem egyeztek bele.
Az egy évi Schlüsser sók nagyobb mennyiségű szedése után a legutóbbi klinikai vizsgálatok azt mutatták, hogy nincs teendő a mandulákkal. Ennek örülünk is.

További információ, hogy a mi kis tininknek emésztési, haspuffadási problémái is voltak.

Arcanalízis szerint nagy mennyiségű calcium, silicea, natrium, kálium, ferrum és magnézium hiánya húzódott meg és további 20 ásvány kisebb hiánya látszott.

Schüssler só ajánlás az eredeti tanok alapján

Összeszámolva napi szinten 95 -110 tablettára volt szükség. Soknak tűnik ez a napi 6 db-hoz, ugye,amit számtalan gyógyász javasolt. Mivel a mi kis hősünk imádta a sók elszopogatását, mert állítása szerint, olyan, mintha szőlőcukrot enne, így nem volt különösebben nehézség számára, hogy nagyobb mennyiségben fogyassza az ásványokat. Természetesen voltak gyakorta napok, amikor kevesebb jutott a szervezetébe, mert annyit kívánt csak, és ebben nincs semmi baj, hallgatni kell belső hangunkra, mert az öngyógyítás alapja az intuíció is.

Fél év után rendszeres 4 hetes kontroll után ma havi 1 napra csökkent a fájdalma a tinédzsernek, és ilyenkor is inkább alvásigénye van, mint az elviselhetetlen fájdalma. Ezeken a napokon egyes ásványokat nagy mennyiségben, forró italokkal szedi.

Milyen extra eredményeket értünk el a kezdeti 1 probléma helyett?

  • Fél év után rendszeres 4 heti kontroll után ma havi 1 napra csökkent a fájdalom, és ilyenkor is inkább alvásigénye van, mint az elviselhetetlen fájdalmak.
  • Emésztése javult
  • Mandulái kissé visszahúzódtak
  • Fizikailag energikusabb
  • Növekedett teljesítőképessége a tanulásban
  • Önbizalma, önismerete előnyére pozitív irányban változott
  • Összeszedettebb lett

A Schüssler só Mentoring a következő lépésekből áll

  1. teljes testi és lelki felmérés egészen a gyökerekig visszamenőleg (táplálkozási, életmódbeli , viselkedésbeli szokások számba vetése)
  2. arcanalízis, testi elváltozások összesítése
  3. személyre szóló adagolás, “terápia” kialakítása
  4. rendszeres visszacsatolás, kontroll

További szép napot kívánok Neked,
Titanilla

További cikkek ebben a témában

Elakadás, mókuskerék? Önismereti kaland változásmentesen?

Hol hagytuk el az önismeretre való képességünket? Először is nyugodj meg, senki sem ismeri teljesen önmagát, de vannak, akik már mélyebben ismerik erősségeiket, vagy éppen gyengeségeiket, és vannak, akik inkább belelovallják magukat a munkába,vagy valami függőségbe.Ők...

Változó-kori váltás, változás:Karrierváltás holisztikusan

Hogyan jön az ihlet? Erre a cikkre egy spanyol barátnőm inspirált, amikor tegnapi madridi-magyar beszélgetés közepette azt mondta, a jó coach-hoz mindig mennek az emberek, és követik. Megfeledkeztem az utóbbi időben a karrier coach tevékenységemről, mert a legtöbben...

Hogyan ismered fel a bántalmazót, és a nárcisztikust?

Hogyan tesztelheted, hogy nem vagy a csapdájában egy mérgező embernek? Ha a társad, környezeted támogató, tisztel, elismerő szavakkal illet, akkor csak menj tovább az élet áramlásán.Ellenben mindent neked kell csinálni, küzdeni, és a fent említett tisztelet, szeretet...

Gyors közérzet javítás orvosság helyett?

Mit tesz a lakosság, ha egészségügyi panasza van? A lakosság nagy része ha valamije fáj, vagy éppen energiája lankad, akkor legjobb esetbe elmegy a patikába, a gyógyszerésztől kér javaslatot, vagy megy a közértbe és vesz egy hell energiaitalt, aztán közelít is a hell...

Hogyan állíthatod meg a hajhullást, és lehet szép hajkoronád?

Korábbi cikkemben már írtam az integrál szemléletű gyógyulásról, most ezen szemlélet szerint feltárjuk a hajhullás tudományos okait, kietekintünk a klinikai és természetes gyógyulás lehetőségeire.  Célom a gazdaságos, és minőségi egészségfejlesztés, éppen ezért osztok...

Hogyan integrálható a Keleti a Nyugati orvoslással?

A kémia, szorosan kapcsolódik a többi természettudományhoz: a fizikához, biológiához, matematikához, földrajzhoz; eredményei nélkül elképzelhetetlen a modern orvostudomány. A kémia alaptudomány, ugynakkor kísérleti tudomány is, vagyis tapasztalati kísérletek útján...

Hogyan javult meg a látásom, és hagytam el a szemüveget?

Korábban az elhízás okairól, a túlsúlyról, és tippekről írtam most a látásról. A misszióm a gazdaságos, és minőségi egészségfejlesztés, éppen ezért osztom meg a személyes tapasztalataimat. Amikor a rossz látás oka az életmódban rejlik...   Nézzük meg a...

Őszi „lomtalanítás” minden szinten szeretettel, békésen

Ebben a témában gyakran keverednek a fogalmak, és kapcsolódnak hozzá pozitív vagy épp negatív érzések, gondolatok. Bonyodalmak helyett egyszerűsítsük az életünket. Kapcsolódjunk a szeretethez, az örömhöz, találjuk meg mindenben a tanulságot, az erőt, a szépet.Válságok...

Itt a nyár! Leégjek vagy egész-ségesítsem magam?

Itt a nyár, és mindig kevés a szünet, de ez jó alkalom felkészülni az őszre, feltöltődni, jó formába hozni magunkat. A nyári cikksorozatot olvasod, mint EGÉSZségfejlesztő szólok hozzád, hogy mit tehetsz meg magadért, és az egész családodért, barátaidért, rokonokért,...

Segítség rovarcsípés, napégés esetére!

Rovacsípésre praktika ingyen A nyári napsütés a szabadba csalogat, de ezzel együtt jár a rovarszezon is. Ezek a kis kártevők néha kellemetlenségeket okozhatnak. De ne aggódj - ezen a Schüssler-sók is segíthetnek: A 2., 3., 4., 8. és 10. számú Schüssler-sókat gyakran...

Jelentkezz te is a kedvezményekre

A konzultációk és tanfolyamok árából 3.000 Ft engedmény

Sikeresen feliratkoztál!