Hogyan javult meg a látásom, és hagytam el a szemüveget?

Szerző: | Család, Egészségfejlesztés, Schüssler só

Korábban az elhízás okairól, a túlsúlyról, és tippekről írtam most a látásról.

A misszióm a gazdaságos, és minőségi egészségfejlesztés, éppen ezért osztom meg a személyes tapasztalataimat.

Amikor a rossz látás oka az életmódban rejlik…

 

Nézzük meg a következőkben a látási problémák leggyakoribb okait, és egy megoldási alternatívát…

Hozzávetőlegesen 10 évvel ezelőtt történt, hogy több szemorvos, optikus azt mondta, hogy fénytörési problémák miatt szemüveget kell hordanom, és számítsak rá, hogy csak rosszabb lesz.Na de én szokásomhoz híven makacsul ragaszkodtam ahhoz a tényhez, miszerint Dr. David Hawkins is letette a szemüvegét, meggyógyította önmagát.

 

Röviden írok róla, hogy mi az amit tettem a tisztán látásért, majd az esettanulmány második részébe írok konkrétumokat is.

Általánosságban erre figyelj, ez segít!

 

1.Először is azt kezdtem el figyelni, hogy mikor van szükségem a szemüvegre, és csak akkor használtam, amikor már homályosan láttam.

Odáig jutottam, hogy csak számítógéphez, és vezetéshez használtam.

 

Szokásomhoz híven meg akartam oldani a látás problémámat, mert a szemüveg sem volt tökéletes számomra.

Tovább kutattam ez ügyben, hogy mi lehet a hátterében.

2.Fizikai, testi szinten a szemhez elengedhetetlen táplálkozást, étrendkiegészítőket használtam. 

3.De tudni kell, hogy ez nem elegendő, főleg azért sem , mert a fejembe akarták ültetni, hogy a látási problémák családi örökség.éppen ezért mentális, gondolati síkon is dolgozni kezdtem rajta, és a fejembe ültettem, hogy az öröklés a jelen tudomány szerint csupán 17%, tehát 83%-ban az én döntésemen múlik, hogy akarok e szemüveget, vagy sem. 4.Természetesen a döntés nem elég, a tudatossághoz érzelmi oldalról is szükséges oldani azon negatív gondolatokat, melyek a látást befolyásolják.

 

Na és itt szoktak megállni a legtöbben, megijednek az érzéseik kifejezésétől. Előfordul, hogy nem akarnak valamit LÁTNI,mert akkor a régi képek, emlékek lehetséges hamisnak tűnnének.Az is lehet, hogy nem akarnak róla tudomást venni, vagy nem is emlékeznek már rá, mert annyira elnyomták a múltbéli sérelmeiket.

 

Könnyű mondani, hogy jobb lesz?

A tapasztalatomat mesélem csupán, hogy türelem és kitartás függvénye minden, én nem akartam a szemüveget, és végképp nem ragaszkodtam ahhoz, ami az átlagos megfigyelés.

 

Menjünk sorjába konkrétabban, hogy mit tettem:

  1. Először is a bélrendszer egyensúlyára törekedtem, és a sav-lúg egyensúlyt tartottam fontosnak, mint megannyi természetgyógyász is.Erre az egyik legalkalmasabb alap ásványi anyag a magyarországon bányászott zeomineral entero terméke, megfelelően elkészítve, itt is eltértem a leírástól.
  2. Másodsorban a Schüssler sejtterápiát, a Schüssler sókat használtam, de magamra szabtam az adagolást, vagyis nem az interneten használatos módszert alkalmaztam, hanem amit az eredeti Biokémiai Szövetség intézetében tanultam Schüssler tréningen.Erre a módszerre kitérek a Schüssler tanfolyamokon is.A módszer lényege az ok feltárás, és a mennyiség egy-egy sóból min.3 db, ami lehet akár 20 db is naponta.Nem sok ez, megkérdezheted? A válaszom egyike az, hogy te tudod, hogy mennyi ásványi anyagot eszel meg naponta, méred? A Schüssler sók mennyiségét tudod kontrollálni, mert jelez a szervezeted, ha nincs szüksége rá.Ellentétbe a gyógyszerrel, ahol mindig mindenki ugyanannyit kap általába véve.
  3. Természetesen odafigyeltem a táplálkozásomra is, a szénhidrátok nekem nem kedvezőek, és a táplálékkiegészítők le is szoktattak az édességekről, péksüteményekről.Egyszerűen nem kívántam már számos ennivalót.
  4. A C+D+K vitamin mindenkinek ajánlott, abból is a legtermészetesebbeket választom, néhányat megtalálhatsz a webshopban.
  5. A mentális, érzelmi egészséget kineziológia, családállítás, meditáció, introspekció, önismeret fejlesztés által tudtam a leghatékonyabban művelni.

 

Tegnapi napon amikor autóba ültem, volt eső, és hó és csúszott az út, megszokásból, azért ott volt a szemüveg.Gondoltam felveszem az időjárás miatt, de egyszerűen homályosan láttam.Először azt hittem, hogy koszos a szemüveg, mert már egy ideje nem hordtam, de miután ismételt felpróbálás után is homályos volt a kép, félreraktam, és elindultam bátran az ismeretlen helyzetbe.

 

Ha Te is szeretnél velem hasonló cipőben járni, akkor várlak szeretettel az állapotfelmérésre, hogy személyre szabott terápiát kaphass!

 

 

 

 

További szép napot kívánok Neked,
Titanilla

További cikkek ebben a témában

Kezd el még ma megelőzni az influenzát!

A kémia, szorosan kapcsolódik a többi természettudományhoz: a fizikához, biológiához, matematikához, földrajzhoz; eredményei nélkül elképzelhetetlen a modern orvostudomány. A kémia alaptudomány, ugynakkor kísérleti tudomány is, vagyis tapasztalati kísérletek útján...

Őszi „lomtalanítás” minden szinten szeretettel, békésen

Ebben a témában gyakran keverednek a fogalmak, és kapcsolódnak hozzá pozitív vagy épp negatív érzések, gondolatok. Bonyodalmak helyett egyszerűsítsük az életünket. Kapcsolódjunk a szeretethez, az örömhöz, találjuk meg mindenben a tanulságot, az erőt, a szépet.Válságok...

Ínyenc recept – gyerekek kedvence – immunrendszer erősítő

Napsütéses reggelt kedveseim Mi sem lenne jobb a melegben, mint egy frissítő, könnyed saláta egzotikumokkal fűszerezve. Gyerekek kedvence is, ráadásul a tudatos életet élők már tudják, hogy amit eszünk mindennapjainkban az meghatározza hangulatunkat, közérzetünket,...

Itt a nyár! Leégjek vagy egész-ségesítsem magam?

Itt a nyár, és mindig kevés a szünet, de ez jó alkalom felkészülni az őszre, feltöltődni, jó formába hozni magunkat. A nyári cikksorozatot olvasod, mint EGÉSZségfejlesztő szólok hozzád, hogy mit tehetsz meg magadért, és az egész családodért, barátaidért, rokonokért,...

Titanilla news-hírek, újdonságok!

"Legyünk jók a testünkhöz,hogy a lélek örömmel lakozzék benne.” Aviliai Szent Teréz Mozgás, légzés, táplálkozás, lazítás, szellemi fejlődés-ezek az ÉLET alappillérei, ha bármelyik is hiányzik megborul az egyensúlyunk, és már kevésbé érezzük örömtelinek az életet. Most...

Segítség rovarcsípés, napégés esetére!

Rovacsípésre praktika ingyen A nyári napsütés a szabadba csalogat, de ezzel együtt jár a rovarszezon is. Ezek a kis kártevők néha kellemetlenségeket okozhatnak. De ne aggódj - ezen a Schüssler-sók is segíthetnek: A 2., 3., 4., 8. és 10. számú Schüssler-sókat gyakran...

Hozd magad formába nyáron 2. rész-Wellness házilag!

7 szépség praktika ingyen Közeleg a nyári szünet, és ez jó alkalom felkészülni az őszre, feltöltődni, jó formába hozni magunkat. A következőkben 7 praktikát osztok meg veled most ingyen, és mint EGÉSZségfejlesztő szólok hozzád, hogy mit tehetsz meg magadért, és az...

Hozd magad formába nyárra!

Közeleg a nyári szünet, és ez jó alkalom felkészülni az őszre, feltöltődni, jó formába hozni magunkat. A következőkben cikksorozatot indítok, és mint EGÉSZségfejlesztő szólok hozzád, hogy mit tehetsz meg magadért, és az egész családodért, barátaidért, rokonokért...

Építsd az életed elementáris elemekkel

A kémia, más néven vegyészet napjainkban szorosan kapcsolódik a többi természettudományhoz: a fizikához, biológiához, matematikához, földrajzhoz; eredményei nélkül elképzelhetetlen a modern orvostudomány, és a műszaki tudományok alaposabb ismeretéhez is...

Mihez ragaszkodsz? Jólét Elixír vagy Feszültség

Nézz szembe önmagaddal. Ha a jólét megküzdést, küzdelmet, nehézséget jelent, akkor biztos lehetsz benne, hogy diszharmónia, egyensúlyvesztés van a háttérben.Van valami, ami hiányozhat az  életből érzelmi síkon: a valós/ igaz szeretet,  az őszinte megértés, a felhőtlen...