Adventi evés-ivás-túlsúly ellenszerei!

Szerző: | Egészségfejlesztés

Korábban a meghűléses betegségek megelőzéséről írtam, most az elhízás okairól, a túlsúlyról, és tippekről írok, ami adventre jellemző.

A misszióm a gazdaságos, és minőségi egészségfejlesztés, éppen ezért osztom meg a személyes tapasztalataimat is olykor.

Amikor a vásárlás oka a szeretet-hiány…

 

Nézzük meg a következőkben a leggyakoribb eseteket, amikor konzumőrület van…

Az adventi hangulatot már érezni, benne van a levegőbe. Ilyenkor már arra gondolnak az emberek , hogy mit vásároljanak karácsonyra ennek-annak, és mit főzzenek.

A vásárlási őrület vajon meddig tart?

A magyar szokás általában az, hogy az emberek túl költekeznek ebben az időszakban, és januárban meghúzzák a nadrágszíjat.

De mi lenne, ha az idén több értelmes dolgot vásárolnál?

-Mi lenne, ha az idén a szeretteid szellemi, egészségbeli fejlődésére gondolnál inkább, minthogy egy-egy újabb tárgyat vásárolnál?

Természetesen, ezzel nem lebeszélni kívánlak, hogy az alapvető szükséges cipőt, vagy kabátot ne vegyed meg szeretteidnek, csak arra hívom fel a figyelmet, hogy ne a 10.cipőt, ne a félmilliós mobilra tegyük a fókuszt.

Ha körülnézel, vagy magadra figyelsz, és szívedre teszed a kezedet, akkor annyi luxus-sal igyekszik az ember betölteni a szeretet űrt, a szeretet hiányát.

Mi lenne, ha odafigyelnél a tényleges szükségletre, mit hiányolhat a másik?

Lehet, hogy a kívánt dolog, nem is dologi, hanem csupán egy ölelést, mosolyt, odafigyelést, megértést szeretne?

Gondolj csak az 5 szeretetnyelvre.Ha még nem ismered, akkor várlak szeretettel a Fényút tréning, vagy ha édesanya vagy, akkor a Csillagőrzők tréningre.

Most billenj vissza kedves az adventi hangulatba, gondolj az előkészületekre.

Gondolkodj előre, használd az érzetedet. 

És maradjunk most itt, a degeszre evés, is egy függőség, szeretet űrt igyekszünk betölteni, vagy éppen elfojtott érzelmeink vannak mögötte.

Melankólia, szomorúság miatt túlzunk ami az evést, ivást illeti, a feszültséget beleöljük a degeszre evéssel.utána a súlyfelesleg miatt bánkódunk, és érkezik az önmarcangolás, vagy a bűntudat.

Mi a megoldás?

  1. Mentális szinten folyamatos egyensúly kialakítása, énidő, relax percek.
  2. Érzelmi szinten növelni a szeretet energiáját, az önbecsülés, önismeret, önértékelés,önreflexió fejlesztésével.Ezt megteheted az Alkotóerő tréningre. jelentkezéssel
  3. Fizikai szinten, gyakorlatias ajánlatom az étrendkiegészítők, Dr.Schüssler sejtterápia

Idei áron szerezd be mindenképp az alábbi számú Schüssler sókat: 4,5,7,9,10, és 23.

Étrend-kiegészítőkből legyen nálad ananász tabletta, és papaya koncentrátum.Tisztításként az Entero és az Algeo nélkülözhetetlen,ha segíteni akarod az emésztésed gyorsan.Hogy ne az epéd bánja az össze-vissza evést, ivást, vedd meg az ősi japán mentát melyet itt is megvásárolhatsz.Sok szeretettel kívánok nyugodt napokat, és ha mégis konkrét problémád van, akkor is tudd, hogy nem vagy egyedül, hívhatsz a villámgyors konzultáción segítek.

ui:

A héten úton, útfélen használtam a japán menta golyós üvegcséjét.

 

 

 

További szép napot kívánok Neked,
Titanilla

További cikkek ebben a témában

Tavaszi megújulás holisztikusan, integráltan II. rész

A csodálatos máj..   Az előző cikkben már írtam a tavaszi méregtelenítésről, amely pl. egy vírus, bakteriális fertőzés esetén gyakran több, mint 9 hónapot is kitesz.A mai  modern életvitelünk gyakori velejárói az állandó negatív stressz, a gyenge táplálkozás, a...

Tavaszi megújulás holisztikusan, integráltan 1.rész

Mit mond az irodalom a tavaszi méregtelenítésről? Itt a tavasz, itt van újra... Tavaszi születésú vagyok, így különösen ebben az időszakban érzem magam a legenergikusabban, hiszen genetikailag is ebben van a legtöbb élet-és munkatapasztalatom. De számos író, költő is...

Hogyan maradj éber, és csillapítsd gyorsan a fájdalmat?

Hogyan ellensúlyozható a mentális terhelés? Ahogy egyre többet tanul az oktatási rendszerben a diák, többször szorul rá a digitális eszközökre a tanulás és munka miatt, ami hátrányos az egészségre, ezért a tudatosan élő próbál talpon maradni természetes...

Gyors közérzet javítás orvosság helyett?

Mit tesz a lakosság, ha egészségügyi panasza van? A lakosság nagy része ha valamije fáj, vagy éppen energiája lankad, akkor legjobb esetbe elmegy a patikába, a gyógyszerésztől kér javaslatot, vagy megy a közértbe és vesz egy hell energiaitalt, aztán közelít is a hell...

Hogyan állíthatod meg a hajhullást, és lehet szép hajkoronád?

Korábbi cikkemben már írtam az integrál szemléletű gyógyulásról, most ezen szemlélet szerint feltárjuk a hajhullás tudományos okait, kietekintünk a klinikai és természetes gyógyulás lehetőségeire.  Célom a gazdaságos, és minőségi egészségfejlesztés, éppen ezért osztok...

Hogyan integrálható a Keleti a Nyugati orvoslással?

A kémia, szorosan kapcsolódik a többi természettudományhoz: a fizikához, biológiához, matematikához, földrajzhoz; eredményei nélkül elképzelhetetlen a modern orvostudomány. A kémia alaptudomány, ugynakkor kísérleti tudomány is, vagyis tapasztalati kísérletek útján...

Hogyan kapcsolódik a Business az Egészséghez?

Sokan úgy vélik, hogy karriert váltottam és teljesen mással foglalkozom, mint évekkel ezelőtt. Ez korántsem így van, mindössze a látókörömet tágítottam. A HR - üzletfejlesztést és a karrier/business coachingot(karrieredző) remekül kiegészíti az egészségfejlesztés. A...

Hogyan javult meg a látásom, és hagytam el a szemüveget?

Korábban az elhízás okairól, a túlsúlyról, és tippekről írtam most a látásról. A misszióm a gazdaságos, és minőségi egészségfejlesztés, éppen ezért osztom meg a személyes tapasztalataimat. Amikor a rossz látás oka az életmódban rejlik...   Nézzük meg a...

1 ősi illóolaj, ami 10+ problémára gyors, és hatékony!

Korábban írtam már az influenza megelőzéséről, most mesélek arról, amit számos esetben használunk mi is gyors segítségre. A misszióm a gazdaságos, és minőségi egészségfejlesztés, éppen ezért osztom meg a személyes tapasztalataimat is olykor.A modern orvostudománynak...

Jelentkezz te is a kedvezményekre

A konzultációk és tanfolyamok árából 3.000 Ft engedmény

Sikeresen feliratkoztál!