Karrier konzultáció, ahol csoda történt

Szerző: | HR, Karrier, Önismeret

Hogyan lesz csoda egy 3 alkalmas karrier konzultáció hatására?

Soha nem lehet  tudni, hogy milyen találkozásból mi kerekedik ki. Tavaly volt egy megbeszélésem Magyarország legnagyobb egyetemével tréning ügyben. Kellemes és hasznos vezetői tárgyalásunk volt. Azóta eltelt több mint fél év… A napokban egy fiatalember keresett meg az egyetemre hivatkozva, karrier konzultáció ügyben. Az ő történetéből mutatom be a fordulópontokat.

 

“Jelenetek” az első konzultációból

 

-Megfogalmaznád egy mondatban a problémádat? – kérdeztem.

-Hú az nehéz lesz, mert több is van… A legfőbb, hogy tanácstalan vagyok munkaügyben. Van egy diplomám, de jelenleg mégis recepciós feladatokat látok el részmunkaidőben állami szférában. Előtte több, mint 5 évet dolgoztam járműiparban az értékesítés területén. Hiába küldök pályázatokat több helyre is, semmi reagálás, egyetlen egy beszélgetésig sem jutok el. Szóval nem tudom, hogy mi a baj velem, vagy a CV-mel… Már magam sem tudom mire gondoljak, csak annyit tudok, hogy kétségbeesett vagyok.

-Ha jól értem, akkor a márciusi káosz óta nem találod a helyed, vagyis kint és bent is zűrzavar van? – foglaltam össze.

-Hmm… hogy érted ezt? – kérdezett vissza, némi gondolkodás után.

-Nos a COVID19 időszak alatt mindenki – aki eddig hozzám fordult – erre panaszkodott, szó szerint. Ha körülöttünk – legyen az család, munkahely, vagy politika – rendetlenség van, az hatással van a belső világunkra is. Elkeseredettnek, reménytelennek érezhetjük magunkat. A Te esetedben több belső zűrzavar is lehet a munka, a család és a kapcsolatok területén.

-Mit javasolsz? Tudsz nekem segíteni rendet rakni? Szűkösek az anyagi kereteim, ugyanakkor szeretném a megtakarításomat beleáldozni arra, hogy megoldást találjak legalább karrier ügyben.

Konzultáció vagy varázslat?

karrier konzultáció csoda

-Ha jól értem, azt várod el tőlem, hogy varázsoljak neked olyan munkát, amit szívesen csinálnál? – nevettem fel.

-Hát az jó lenne, de megelégednék már azzal is, hogy tudjam miben területeken vagyok jó, hogyan tágítsam a lehetőségeimet – válaszolt.

-Rendben! Azzal a feltétellel tudjuk ezt elérni, ha lelkiismeretesen minden egyes feladatot amit adok, elvégzel! Igérem, hogy teljes gondossággal azokat a konzultációk előtt átnézem, és felkészülök “belőled” – szegeztem neki a “feltételeimet”.

-Mit gondolsz, mennyi alkalom szükséges ehhez?

-Ha becsületesen jelen vagy szívvel és lélekkelm akkor 3 konzultációból ígérem kihozzuk a célodat, a többi legyen ajándék számodra.

-Jól hangzik, ez még beleférhet! Mi az az első lépés, hogyan épülnek fel a konzultációs órák?

-A Te esetedben egy személyiség, kompetencia teszt csomaggal kezdünk, ami megmutatja, hogy miben vagy kiemelkedő, milyen munkakörnyezet lehet számodra megfelelő a jelen helyzetben. Ráadásul ez segítheti a pályázatodat is, mivel ez egy nemzetközileg elismert 40 országban használatos független pszichometriai eszközökkel készített online tesztcsomag. Mire jó még ez? Tegyük fel, hogy egy toborzó vagy döntéshozó nem tudja a CV-ből eldönteni, hogy tényleg megvan benned a készség, kompetencia adott pozícióhoz, akkor bizonyítékul elküldheted Neki a megfelelő tesztet.

-Szuper! Akkor vágjunk bele! – örült meg.

-Az első alkalommal átbeszéljük, illetve máris adok neked két házi feladatot, amit a konzultáció előtt 1 nappal küldj el beszkennelve.

-Rendben.

-A 2. konzultáció a fejlesztendő területre fókuszál, a CV finomhangolása. A 3. karrier konzultáció az összefoglalás, a stratégia, a tennivalók összegzése, hogy elérd a célodat. A 3. konzultáció után életre szóló módszereket kapsz, amit be tudsz építeni a mindennapi rituálékba. Ahogy minden nap feltehetően mosol fogat, feltöltöd a mobilodat, így minden napra lesz feladatod a saját fejlődésed érdekében is. Szükséged lesz a feltöltődésre! – összegeztem a konzultációkat. 

 

Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire túlteljesítjük magunkat 3 karrier konzultácóval!

 

Az első alkalom után Tibi már határozottan tudta, mi a karrier célja, mivel szeretne foglalkozni.
A második alkalom után 6 pályázati lehetőségben részesítettem őt a kapcsolataimon keresztül. Ebből 1 héten belül közvetlenül elindult egy beszélgetés. A 3. karrier konzultáció után már volt egy terve az egész évre, kitűzött egy távlati célt. Elhatárzta, hogy mit tesz meg annak érdekében, hogy a vágyait teljesítse. Mindazonáltal úgy jellemezte végül a konzultációkon kapottakat, hogy strukturált, korrekt és támogató voltam a számára. És ha elakadna, újból az én telefonszámom fog elsőként felvillani számára.

 

Egy 3 alkalmas karrier konzultáció összefoglalója

karrier konzultáció eredménye

Az a tapasztalatom, hogyha én jól érzem magam az ügyféllel, akkor Ő is jól van. A legnagyobb lépés Tőle, hogy online, telefonos beszélgetéseken keresztül történt mindez.

Csodának én azért életm meg, mert az egyik feladat után padlót fogtam, és azért imádkoztam, hogy tudjak csodát tenni. Beláttam, hogy a tervezett módszereken változtatni kell, hogy célt érjünk. Tudtam azt is, hogy az embert most egy magasabb energiaszintre szükséges hoznom, ahhoz, hogy minden téren elég jól érezze magát.

Borzasztóan szétszórt állapotban került hozzám. A valóság rosszabb volt, mint amit lefestett az elején. Ez érthető, hiszen még nem is volt akkora bizalma felém, hogy mindent elmondjon. Büszke vagyok arra, hogy a 3. karrier konzultációra már konkrét kérdésekkel készült. Ő maga foglalta össze, hogy mit tanult, mit fog tenni a célja érdekében.

Hát kell ennél több 3 konzultáció után?

A hab a tortán az lesz, ha egy kedvére való munkát is talál hamarosan, ahol jól érzi magát, és ez az érzés kölcsönös.

Ne legyünk elégedetlenek Önmagunkkal, lépésről lépésre engedjük megmászni a létrát. A Himalaja meghódításához is edzeni kell előtte – nem is keveset, és nem árt, ha van egy jó edző, aki segít a felkészülésben. Ebben támogat a Holisztikus Karrierváltás című ebook is.

További szép napot kívánok Neked,
Titanilla

További cikkek ebben a témában

Elakadás, mókuskerék? Önismereti kaland változásmentesen?

Hol hagytuk el az önismeretre való képességünket? Először is nyugodj meg, senki sem ismeri teljesen önmagát, de vannak, akik már mélyebben ismerik erősségeiket, vagy éppen gyengeségeiket, és vannak, akik inkább belelovallják magukat a munkába,vagy valami függőségbe.Ők...

Változó-kori váltás, változás:Karrierváltás holisztikusan

Hogyan jön az ihlet? Erre a cikkre egy spanyol barátnőm inspirált, amikor tegnapi madridi-magyar beszélgetés közepette azt mondta, a jó coach-hoz mindig mennek az emberek, és követik. Megfeledkeztem az utóbbi időben a karrier coach tevékenységemről, mert a legtöbben...

Hogyan ismered fel a bántalmazót, és a nárcisztikust?

Hogyan tesztelheted, hogy nem vagy a csapdájában egy mérgező embernek? Ha a társad, környezeted támogató, tisztel, elismerő szavakkal illet, akkor csak menj tovább az élet áramlásán.Ellenben mindent neked kell csinálni, küzdeni, és a fent említett tisztelet, szeretet...

Hogyan kapcsolódik a Business az Egészséghez?

Sokan úgy vélik, hogy karriert váltottam és teljesen mással foglalkozom, mint évekkel ezelőtt. Ez korántsem így van, mindössze a látókörömet tágítottam. A HR - üzletfejlesztést és a karrier/business coachingot(karrieredző) remekül kiegészíti az egészségfejlesztés. A...

Hogyan tölts be űrt a munkaerő-piacon?

Találtál már ki valaha pozíciót? Logikus nézőpontváltás multilaterális gondolkodóknak.    Ez az edukációs cikk azoknak szól, egyrészt akiknek több területen van tapasztalatuk, számos különböző pozícióban dolgoztak, másrészt azon munkáltatóknak hasznos útmutató,...

Kerülj egyensúlyba – tudomány és természet

Tudomány és természet kapcsolata A tudomány és a természet egyaránt fontos szerepet tölt be az életünkben. Minden pillanatban kapcsolatban vagyunk velük,  találkozunk vele, még amikor alszunk is. Vagy tovább gondolva, ahogy táplálkozunk, ahogy cselekszünk, dolgozunk,...

Sarlatánok kontra szakértők

Talán a címet túlzásnak gondolod, azonban régóta a gondolataimban jár ez a téma: sarlatánok kontra szakértők. Régóta foglalkozom a természetben megtalálható vagy kognitív megközelítésű, alternatív terápiákkal, gyógymódokkal, mint ahogy a tanítással, coachinggal,...

Mesterek és tanítványok vagyunk

Mesterek és tanítványok vagyunk A szlogennek - Mesterek és tanítványok vagyunk - több vetülete, jelentése is van. Az egyik, ami mindenki számára valószínüleg érthető, hogy az egyénnek szüksége van egy magasabb tapasztalattal, tudással rendelkező “példaképre”,...

Kiégési szindróma – teszteld magad!

Az alábbi cikkben a kiégési szindrómát veszem górcső alá, mivel egyre több felnőttel és gyermekkel találkozom mostanában, akiknél az alábbi panaszok és problémák jelentkeznek: fejfájás szívtáji problémák köldök környéki nyomás, emésztési problémák mentális, fizikai...

Jelentkezz te is a kedvezményekre

A konzultációk és tanfolyamok árából 3.000 Ft engedmény

Sikeresen feliratkoztál!