Sokan úgy vélik, hogy karriert váltottam és teljesen mással foglalkozom, mint évekkel ezelőtt. Ez korántsem így van, mindössze a látókörömet tágítottam. A HR – üzletfejlesztést és a karrier/business coachingot(karrieredző) remekül kiegészíti az egészségfejlesztés.
A következőkben arra mutatok rá, hogy mi a kapcsolódás a üzleti élet és az egészségfejlesztés között, és ezt példákkal illusztrálom.
Ez a kapcsolódási pont bizonyára érthető
- a tudatosan élők számára,
- a holisztikus szemléletű embereknek,
- akik mélyebb tudást merítettek az egészség 3 aspektusából,
- vagy azoknak, akik tisztában vannak a magyar nyelv etimológiájával.
A misszióm a gazdaságos, és minőségi egészségfejlesztés, éppen ezért osztom meg saját és személyes tapasztalataimat.
Amikor szorít az idő…
Nézzük meg a következőkben az ész, értelem – és az érzelmi intelligencia hármasát.
„Semmilyen látás nem bizonyult eddig élesebbnek a lélek látásánál, s nem tudta figyelmesebben felismerni a jót és a rosszat.” Seneca
Ész és értelem
Most bizonyára azt gondolja az olvasó, hogy éppen elég dolgom van. A társadalom nagyrésze leginkább a túlélésért küzd. Tapasztalat hiányában, még nem tudják, hogy az ”annyi dolgom van”, “ki sem látszok a feladatokból”, “el kell érni a célt időben” – mind olyan gondolatok, melyek nagyban gátolják a fejlődést. De ez értelem ezt diktálja.
Érzelmi intelligencia
Jelen korunkban ebben az információgazdag világban kell elmélyíteni a tudást, képezni önmagát az embernek, ha nem csak a mindennapok túlélése a cél, hanem egy nagyobb cél érdekében él. Itt kapcsol be az érzelmi intelligencia, érzem, hogy nem akarok rutinfeladatoknak élni.
Hogyan kapcsolódhat az üzleti élet az EQ-hoz még?
Az intuíció egy készség. „Az az érzés”. Meghalljuk? Menynire hagyjuk felszínre törni az ilyen érzéseinket egyáltalán?
A minap olvastam egy felmérést, hogy a vezetőknek, döntéshozóknak szükségük lesz az intuíciós képességükre ahhoz, hogy meglássák mit gondolhat a másik fél valójában. Mi lehet az, amit például nem tudott megfelelően jól kommunikálni a másik fél.
Erre nagyon jó példa egy fejvadászkori élményeim: az ügyfeleim rácsodálkoztak, hogy annyi kérdésem van, mielőtt elkezdem keresni nekik a potenciális jelöltet vagy mielőtt megfogalmazom az álláshirdetést.
- A tervezést nagyon fontosnak tartom, mert így időt takarítunk meg a kivitelezés során.
- Másrészt azért is van sok kérdésem, mert azt szeretném megtudni, hogy valójában az ügyfél milyen emberrel tudna együttműködni nyugodtan, harmóniában. A harmónia megteremtése egészséget teremt. Stresszmentes, vagy kisebb feszültség, boldogabb, elégedettebb napokat eredményez. Itt így kapcsolódik a business az egészséghez.
Röviden írok róla, hogy mi az amit tettem a tisztán látásért, majd az esettanulmány második részébe írok konkrétumokat is.
Nézzük meg ezt micro-macro szinten!
Mi a kapcsolat egy vezető-és egy családfő között?
A döntéshozó olyan, mint egy családfő, akinek felelőssége a családi összetartozás, és a családi béke megteremtése egy egészséges környezettel a háttérben. Ilyen értelemben az egészség nemcsak a fizikai állapotot, de a mentális és lelki fejlődést is jelenti.
Egy döntéshozónak, vezetőnek természetesen nem olyan nagymértékben kell felelősséget vállalni a dolgozókért, mint egy anyának vagy apának, de hasonlóképp nekik kell iránymutatónak, példamutatónak lenni.
Az egészséghez vezetői fejlődési folyamatokban a kommunikáció, az intuíció, a kreativitás, képzelőerő mind fontos készségek, amit az üzleti életben és a magánéletben is egyaránt szükséges elsajátítani egy magasabb szinten, mint ami jelen társadalmunkat jellemzi.
Igazságvizsgáló készülék helyett, bízz magadban!
Ugye Te sem használsz igazságvizsgáló készüléket, de a kérdezéstechnika, a megérzés., intuitív képesség fejlesztés közelebb hoz az igazsághoz.
Például tegyük fel a gyermeked a szobájába van, és azt mondja tanul, holott éppen tiktokozik. Nálunk is előfordult már, hogy ilyenkor ráérzek, hogy igazat mond-e, anélkül, hogy az orrát megvizsgálnám, hogy puha -e? Ismered azt, amikor azt mondják, hogy akinek puha az orra hazudik.
Általában az emberek úgy fogalmazzák meg, hogy valami nem stimmel, de nem tudom megmagyarázni, hogy miért nem akarom felvenni azt a pályázót. Ezt érzem a zsigereimben.
Ugye veled is előfordult már?
Te is valahogy döntesz. De mi lenne, ha tudatosabban kihasználnád a képességeidet és azt fejlesztenéd?
Milyen előnyökkel jár, ha követed a példám?
- fejlettebb antennákkal, jobban tudod venni az adást,
- gyorsabban fogsz dolgozni,
- kevesebb idő alatt elvégzel több munkát,
- elégedettebb, boldogabb leszel,
- egészségesebb leszel,
- a problémákhoz hamarabb megtalálod a megoldást,
- a feszültséget könyebben, hamarabban oldod meg,
- nem beszélve arról a fizikai törvényszerűségről, hogy “Egy jó több százat csinál” pozitív hatással leszel a környezetdre, a magánéletben, és az üzleti életben is.
Hogyan kezdj neki az értelem – érzelem hídját kialakítani?
- Először is jelentkezz egy konzultációra, hogy eldönthessük, hogy mi lenne számodra a leghatékonyabb megoldás a nagy cél eléréséhez. Választhatod a Villám konzultációt is, ha bizonytalan vagy.
- Másodsorban gondold át, hogy egyéni / személyes, vagy online tananyag + online konzultáció számodra a legmegfelelőbb.
- Harmadszor, szedd össze a gondolataidat, a megoldandó feladataidat, problémákat, hogy személyre szabott gondoskodásban részesülj!
Ha Te is szeretnél velem hasonló cipőben járni, akkor várlak szeretettel a konzultációmra, hogy személyre szabott tervben részesülhess!
További szép napot kívánok Neked,
Titanilla
További cikkek ebben a témában
Ne várj a tünetekre! Az EMC Meridián diagnosztika megmutatja, mi zajlik a testedben.
Egy cikk azoknak szól, akiket érdekel a testük állapota, a mentális és lelki kondíciója, és inkább megelőzné a szenvedést. „a betegségeket megelőzni kell, mielőtt azok kialakulnának, és a változásokat megelőzni a betegség megjelenése után” Miért érdemes az...
Innovatív, gyors és fájdalommentes egészségfelmérés EMC készülékkel
Egy cikk minden vállalkozó kedvűenk szól, akit érdekel a nyugati és a keleti tudomány, gyógyászat, és a technológia. „a betegségeket megelőzni kell, mielőtt azok kialakulnának, és a változásokat megelőzni a betegség megjelenése után” Az EMC Meridián Diagnosztikai...
Ülőmunkát végzel? Stresszmentes munka és friss elme a RAF segítségével!
Egy cikk minden cégvezetőnek, aki már szinte mindent kipróbált – befektetett, és mégsem térült meg, vagy épp nem volt látszata. "Ez fog majd segíteni a dolgozói elégedettségen, és elsősorban Rajtad " Természetes segítség az idegrendszernek és a munkahelyi...
Mi a haszna egy egészségi állapotfelmérésnek?
Mi az a betegségmegelőzés? A betegség megelőzése és korai felismerése számos anyagi előnnyel jár, amelyek a betegség kezeléséhez képest jelentős megtakarításokat eredményezhetnek. Ezek az előnyök mind egyéni, mind társadalmi szinten megjelennek. Anyagi...
Ej ráérünk arra még…Gyerekjáték az élet, egészség?
Tisztában vagy azzal, hogy mi az igaz, vagy hamis? Sokan úgy vannak vele, hogy a médiából, youtube, tiktok vagy interneten található cikkekből, könyvekből majd kiokosgatják, hogy mire van szükségük.Volt amikor még én is így gondoltam….csak hogy tanulmányaim,...
Titanilla smoothie: immunerősítő koktél házilag
recept, immunerősítő, egészség
A titkos párkapcsolat a bélrendszer és az agy működése között
párkapcsolat, szeretet, egészség
Hogyan gyógyult a sajgó végtagok fájdalma?
Mit értünk mozgásszervi rendellenességen, tüneten? Napjaink egyik népbetegsége kezd csúcsosodni az ülőmunka, a kevés mozgás, a genetikai öröklés, a helytelen életmód, vitamin és ásványianyag hiány stb..miatt. Saját tapasztalatom azt mutatja, hogy legtöbb esetben lelki...
Rosszullét, visszaesés vagy a börtönbe zártad magad?
Itt fáj, ott fáj? Bonyodalmak helyett egyszerűsítsük az életünket. A nyári időszakban több volt a rosszullét, akik elég intenzíven lefoglalták magukat, de nem a belső harmóniával foglalkoztak, azok most azt érezhetik, hogy itt fáj, ott fáj vagy ez a bajom az a bajom....
Mi a Schüssler arcdiagnosztika, arcanalízis?
Mi Dr W. Schüssler terápiájának lényege? A sejtsók, más néven szöveti sók vagy Schüssler-sók olyan típusú ásványi anyagok, amelyet már több mint egy évszázada használnak. Dr. Wilhelm Heinrich Schuessler német orvos által kifejlesztett Sejt-sók azon az elven alapulnak,...