Eideh Titanilla- Híd vagyok az anyagi és a spirituális világ között

„Jól csak a szívével lát az ember…”

”Egyetlen pillanat létezik csupán, amelyben fontos, hogy felébredj. Ez a pillanat most van.” – Buddha

Minden változik – minden ehhez idomul, adaptálódik és reagál a világban végbemenő változásokra.

Tavaszi születésű vagyok, amikor a természet is megújul,virágzik, újjászületik. Életfeladatom, a változáshoz való alkalmazkodás. Éppen ezért azon bátraknak tudok segíteni, aki hajlandó a változásra. A tavasz a természetben, a tudományban is megújulás, újjávarázsolást szimbolizál, gondoskodással virágzás indul, ebben támogatlak, hogy Te is virágozzál.

Az ismert gyermekmesében Szézám (kapu), nyílj ki!-aktualitását élem mindennapjaimban.Mindig kiváncsian várom, hogy a hozzám érkezők, hogyan nyílnak ki, mintahogy a rózsabimbó is teszi ezt.

Hitvallásom, hogy csak a rendrakás, lomtalanítás hozza meg a  NÖVEKEDÉS-t egész lényünkben, életünkben.

Élettelibbnek úgy érezheti magát az ember, ha megteremti a szándékot arra, hogy kifényesíte, megtisztítsa belső – külső világát, egy virágos rétnyi színt, visz Ön-mag(o)ádba és Ott-hon-ába.

Lehetsz bárki, dolgozhatsz, tanulhatsz, akkor is a megoldás a szíved, lelked mélyén fellelhető.

Feladatomnak tartom, hogy utat mutatva, tapasztalatommal, tudásommal megvilágítsam a lelked szépségét, értékes mivoltát.

Hiszem, hogy támogatásommal olyan módszereket, információt adok át számodra, amivel egyedül is képes vagy boldogulni, sőt beillesztheted a mindennapjaidba. Meglátásom szerint minden segítő feladata, hogy a hozzáforduló „pácines” belső erőforrásaira rámutasson, elkerülve így a függőséget, és a magasabb rangúság, hierarchia érzését.

Mit mondanak Titanilláról?

Karrieredzőként

 

Kíváncsi volt rám, mint emberre, meg akart ismerni – pozíciótól függetlenül – milyen ember vagyok, mik általában a motivációim, mit szeretnék a munka során és által, és miért szeretném…
József

Könnyeden léptél kapcsolatba velem bratyizás – haverkodás felhangok nélkül — nem véletlenül említettem.

Az első, ami rólad felötlött bennem, hogy valamiféle „küldetéstudatod” van. Sokkal pörgősebb vagy az „átlagnál” és elképesztően higgadt. Láttam rajtad a céltudatosságot, szerintem a kezdetektől tudod, hogy hova akarsz eljutni. Engem meghökkentett, hogy egy elég mély témával indítottál (Célkitűzés, 4 terület).

Korábban senki sem tudta elmondani, hogy mi a célja egy önéletrajz felépítésének. Hát, most már van erről is benyomásom.
Tibor

Most, hogy megtaláltam a segítségeddel a számomra kihívással teli munkát, azért szeretnék hozzád járni, hogy jobb ember legyek, jó apa és férj. Elcsépelt ugyan, de boldogabb emberré tettél, és energikusabb lettem. Megfizethetetlen az a segítség, amit nyújtottál.
Csaba

MiniTrenD-TiniTrenD – gyermek&kamasz coachként, egészségfejlesztőként

 

Többeket megnyugtatta az, hogy nem természetellenes, ha még nem tudják, mik akarnak lenni, de kell, hogy legyenek céljaik.
Újbudai Széchenyi István Gimnázium diákjai

…akkor minden reggel én kiszedhetem magamnak a Schüssler sókat, amit Titanilla mondott??
Lujzi (8 éves)

Szeretnék még Titanillával beszélgetni.
Berci (6 éves)

Holisztikus HR és üzleti konzulensként

 

Titanilla túl a toborzói tapasztalatain az egyszerű és hatékony segítségadásban is erős. Nekem csak 1 dolgom van, azt tenni, amit ő ajánlott. És ez nekem működik. Ennyire egyszerű. Hallgass rá és cselekedj!
Tamás

Annak ellenére, hogy nem közvetlenül te választottad őt ki, úgy érzem nagy szereped van abban, hogy megtaláltam a megfelelő jelöltet. Abban az időben voltál épp mellettem, amikor kellett egy támasz, hogy ne adjam fel, ráadásul olyan alapot nyújtottál a kiválasztáshoz, ami nélkül azt hiszem fel sem hívtam volna az illetőt. Ezt nagyon köszönöm..
Anita

 A professional approach to personnel recruitment and training, backed up by accurate evaluation techniques and an experienced hand to guide our business to a fast, accurate, solution.
Alen – Business development manager

A teszt segítségével pontosítani tudjuk, hogy milyen készségekkel kompetenciákkal rendelkezik egy jelölt. Így nem a felvételi folyamat után derül ki, hogy valamelyik elvárásunk messze van a jelölt ígéretétől. Sokat segített abban, hogy az interjún elhangzottakat megerősítse, vagy éppen megcáfolja. A gyakorlatban a több körös felvételi folyamatban beiktattunk még egy valós nézőpontot, amit a jelölt ad magáról és jól számszerűsíthető, így az emocionális és szakmai érvek mellé bekerül a teszt által egy racionális oldal is.
Titanilla mindig rengeteget segített az eredmények kontextusba helyezésével, ami a hab a tortán.  Mindemellett nagyon előnyös a tesz használati érték:ár aránya is.
Zoli – cégvezető

A Samling-hez csatlakozva foglalkozom szervezetfejlesztéssel, tréningekkel (2 éve már trénerként is). Köszönöm az akkori segítséged, hozzájárult, hogy elinduljak azon az úton, amivel most rendben vagyok.
Tamás

HR Recruiterként

 

Titanilla először is meghallgatott. Tapasztalataim alapján ritka az, aki nem csak egy szűk szakmai részemre kíváncsi – és csak arra – hanem mint embert nézett, akinek a pozícióváltás egy fontos része az életének, de nem a teljes élete.
Titanilla másodsorban türelmes volt. Mivel nagyon más tapasztalataink vannak az életben, máshogyan jár az agyunk, így ötször kellett a beszélgetés során elmondania, amit ő fontosnak tart az útkeresésemben, mire egyszer eljutott hozzám. Nem siettetett, rászánta az időt, hogy megrágjam amit tanácsolt.
Titanilla harmadsorban segíteni akar – bár ez a legfontosabb és ennek kellene előre kerülnie. Nem találkoztam még pályafutásom alatt olyan tanácsadóval, aki keresett volna a szakmai kereteken kívül „csak azért” hogy megkérdezze, hogy vagyok, és hogyan tudna a továbbiakban segíteni.

Integrál Egészségfejlesztőként

 

Titanillát mindenkinek fel kellene írni receptre! Szerencsés vagyok, hogy rátaláltam. Nemcsak önismereti és vállalkozói fejlődés ez – pozitív hatással van például a gyerekeimmel való kapcsolatomra is. Tudatosabb lettem az életemben.
Zsuzsi – vállalkozó

Titanillával álláskeresésem során találkoztam, Titanillánál együtt van minden, hogy sikerkulcsot tudjon a kezünkbe adni: tudás, tapasztalat, képesség, személyiség, érzék, szív és szeretet.
Petra

Lelkesítettél, bíztattál és gyakran elgondolkodásra késztettél.
Rita

…derült Égből érkeztek az új megbízások.
(Karrierváltó anya/ vállalkozó)

Kedves Titanilla! Nagyon tetszenek az írásaid, pont a szivárvány látásmód kapcsán merült fel bennem, hogy lehet, hogy én is ugyanabban a cipőben járok részben, mint Te. Nagyon köszönöm az írásaid, sokaknak, többek közt nekem is bátorságot adsz.
Zsuzsanna

Titanilla segített rávilágítani a meditációval, hogy mi az, amire igazán vágyom és ez minden mérlegelési szempontomat felülírta és azonnal segített a döntésben! Két állásajánlatot kaptam úgy, hogy megkerestek, és a főállásom mellett van egy saját projektem is, és kaptam ehhez egy nagyon szűk határidőt. Mindenkinek ajánlom az elsősegély szolgáltatást, aki nagyon összetett dilemmával szembesül és kevés ideje van dönteni. A megoldás bennünk van és Titanilla hihetetlen erővel és szakértelemmel tudja ezt felszínre hozni, hálásan köszönöm!
Ági

Schüssler só konzulens és Tréner

 

Alapjaiban ismerem a Schüssler sókat, olvastam könyveket róluk, és egy tanfolyamot is elvégeztem. De valami hiányzott… Úgy éreztem, nem lehetnek ilyen kötöttségek, ennyi szabály egy természetes szernél. Aztán Titanilla bemutatta az ő nézőpontját, és úgy éreztem ez az! Így most az ő ajánlásai alapján eszem, kenem, adagolom a Schüssler sókat.
Zsuzsi

Egyéni küldetésemnek tekintem, hogy a családokat, szülőket, gyermekeket segítsem, és feldolgozni a gyermekkori traumákat, bántásokat, megtermeteni a párkapcsolati harmóniát. Azért ezek a főbb területek, mert ebből van a legnagyobb élettapasztalatom.

Ezt a Dr.Schüssler , és a biomező állapotfelmérés által mérem fel, és a kezelések is ezen terápiáknak a gerincét alkotják. Jelen tudásom szerint, és a tudományos kutatások is azt bizonyítják, hogy minden terápia alapja az elemek, a Schüssler féle sejt-szöveti terápia. Személyes kihívásom, hogy hűséges maradjak a megtapasztaltakra, a tudományos megközelítésekhez, még akkor is, ha vannak eltérítő jelek.

Akár magán, vagy céges keretek között dolgozom, az érintett területek minden esetben az egyéni problémákból indul ki, a legkisebb élő egységből, a sejtekből.

Eideh Titanilla – Vagyok, aki vagyok-Híd a Föld, és Ég közt.

Hogy ki vagyok (én), aki cselekedetre hív?

Egy tavaszi csicsergő, aki ébredésre, növekedésre hív az alábbi témákban, amelyekből előadást, tréningeket is tartok:

Mit jelent az Egész-ség-rend?

Ebben a témámában a természetgyógyászati, különösen a HKO, és társszakmai, mint a biokémiai Schüssler sejtterápia által szerzett tudás, tapasztalat ad bázist.

Gyerekkorom óta érdekelt a természetes gyógyulás, de a társadalom gyakran elterelt az érdeklődésemtől, de mégis ITT vagyok egészségfejlesztőként.

Az egész-é, vagyis teljessé váláshoz, boldogsághoz is rend szükséges. Rend akkor van ha minden a helyén van. Tökéletesség nem létezik e földi világban, de felelőssége mindenkinek a saját életét úgy igazítani ebben az információgazdag világban, hogy a lényeg, az egész-ség megmaradjon, fejlődjön.

 

Mit rejt a Családi rend?

A családi rend, és nyugalom számomra az egyik legszentebb dolog.Szakmai hátterem  pedagógus, és két gyermek édesanya vagyok, lányaimmal alapítottuk közösen a TiniTrend-et, amikor a tinédzser időszakot élték. Alakultam, fejlődtem én is a gyermekeimmel együtt, így jött létre az édesanyáknak szóló program, tréning, a Csillagörzők. Igen számomra a gyermekek Csillagok, és mi szülők vagyunk a Csillagok örzői.

Számomra a harmónia-lelki nyugalom fontos prioritás, mert pszichológiai ismereteim alátámasztják, hogy a feszültség, negatív stressz az egészségre káros.Köztudott, hogy  önmagunk, kapcsolataink mozgatórugója a családi nyugalom, hiszen jó esetben,minden nap otthonról indulunk, ott kezdődik a napunk, így kiemelkedően fontos a nyugodt elindulás, nap indítása. Gyermekek a szülők tükörképei, vagyis ha például a gyermek tüneteket produkál, betegeskedik, vagy idegrendszer alapú betegsége van, akkor a családi rend felborult, és a családi rendszerben rendetlenség van. Ilyen a megfázástól kezdve az ADHD-ig szinte minden tünet.Bővebben itt olvashatsz a családi konzultációról.

Miért kell a Munka -rend-teremtés?

Szüleim megtanítottak dolgozni, és azt is megmutatták, hogy a munkának van értéke.Gyermekkoromba már építőtáborban van voltam ugyanúgy, ahogy az ő tanítványaik is, és munkánkért cserébe pénzt kaptunk.

19 éves korom óta szinte teljesen önálló, független voltam, mivel majdnem 10 éven keresztül külföldön tartózkodtam, ahol meg kellett tanulnom eltartani magamat a tanulás mellett.

Igazi karrrierváltó voltam, mert gyakran kerültem abba helyzetbe, hogy egy-egy városban, országban gazdasági, vagy politikai változás, pl.háború volt. megtanultam értékelni a munkát, és a sors úgy adta, hogy az értékesíítésen, marketing, rendezvényszervezésen keresztül eljuthattam a HR-hez.

2002-től a HR különböző szegmenseit kitanultam, míg a a szervezetfejlesztés, üzletfejlesztésig el nem jutottam. Fejvadászként előkészítették nekem a terepet a vállalkozáshoz, mivel a fizetésem attól függőtt, hogy sikeresen teljesítsek.2016-tól már hivatalosan is vállalkozó lettem, a mai napig.

A vállalkozásom a HR, Karrieredzőn keresztül tovább fejlődött, és elérkezett a holisztikus, integrál szemlélet 10 évnyi kemény munka árán, az egészségfejlesztés. megértettem, hogy a munka, a családi béke függvénye az egészség fizikai, mentális, érzelmi szinten, és ez jellemzi a munkámat, a széles látókör.Ezt bizonyítja A cég lelke a munkaerő program, melyben szakértő partnereim is támogatnak a Business világába.

Ha téged kirúg az ágyból a tenni akarás,a cselekvés, mert annyira élvezed a munkádat, akkor üdvözlet a klubba.

Az emberek többsége nemcsak a magánéleti, egészségbeli válságokat éli meg nap, mint nap, de a munka, karrier útja is inkább egy döcögő szekérhez, mintsem egy (pozitív .értelemben) fénysebességű járműhöz hasonlít.

Területek, ahol otthonosan érzem magam…

 

Karrieredző – karrierváltóknak, vállalkozásfejlesztés kezdő vállalkozásoknak. Amikor a tapasztalat, az intuíció és ez emberismeret találkozásából felvillan a megfelelő jövőkép az ügyfél számára, ami eddig láthatatlannak tűnt.

Integrál Egészségfejlesztés, Harmonikus család -a család építőelemei a tagok, ha szeretetben élnek,  harmonikus egységet alkotnak. A család dinamikája függ az Egytől, ahogy a szervezeti egységünk, vagyis a szervezetünk működése függ a sejtek egészséges működésétől. Ha a család valamely láncszeme sérül, úgy az egész család sérül.

Universal Wellness-“A cég lelke a munkaerő” program által a szervezet, vállalkozás fejlesztését támogatja holisztikus módon. Az egyén – EGY alkotja a szervezet, ami egy EGÉSZ-ként működik.

Egészség-Közérzet, hangulat optimalizálás

Dr. Schüssler ásványi só konzulens és oktató – Az öngyógyítás technikáját alkalmazva a testet felépítő elemekből  segít az emberek fizikai, mentális, és érzelmi egészségének optimalizálására.

Az egyént  zavaró szituációk, tünetek, továbbá panasz, problém esetén támogatja a gyógyulást, a jólétet, hogy a saját pozitív egyensúlyához  közeledjen az egyén.
Abban hiszek, hogy bármely megoldandó feladat, probléma, betegség egy jel arra, hogy az egyénnek szüksége van valalkire, aki ránéz , hogy mi akadályozza az egészséges bőség áramlást.

Képzések az E.T. Edukációs Központ-ot azért hoztam létre, hogy a tudást, információt megosszam a tudatosan élőknek, kizárólag azoknak akik professzionális, magas minőségben szeretnének élni, dolgozni.

Beauty&Health: szépség és egészség egyben azon Nőknek, tinédzsereknek szól, akik tartósan szeretnének fiatalosak, esztétikusak maradni, és ehhez természetes alapanyagokat szeretnének használni. Ez nemcsupán a szépséget, de az egészséget is szolgálja.

Tanulmányok és az élettapasztalat

Közel 30 éve foglalkozok emberekkel különböző iparágakban. Több mint 15 éve tanulmányozom és tanítom az emberi viselkedések, érzelmek jelentőségét a mentális egészség és a személyes jólét szempontjából.

Mikor a jeruzsálemi egyetemen tanult Szabad Bölcsész és Olasz szakon még nem volt tiszta képe arról, hogy mit hoz a sors.

Később a tanári diplomámat a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán szereztem, a Probona Képzőben tanultam proaktív coachingot, később NLP-t, a Centre of Excellence Intézményben tanulmányoztam a Corporate Wellbeing jelentőségét, és a Gesellschaft für Biochemie nach Dr. Schüßler und Antlitzanalyse (GBA) keretein belül végeztem Dr. Schüssler ásványi só tanácsadóként.

Ezen kívül a Center of Excellence intézményében betekintést nyert az alábbi területekre:

  • Flower and Vibrational Essence-Virág Esszenciák
  • Anatomy and Psychology-Anatómia és Pszichológia
  • Intuitive Healing-Intuitív gyógyítás
  • Transpersonal Psychology-Transzperszonális pszichológia
  • Sacred Geometry-Szakrális Geometria
  • Biochemistry-Biokémia
  • Naturopathy-Természetgyógyászat

Értékes tudást szerzett az alábbi helyeken is:

  • Dale Carnegie: Hatásos prezentáció
  • Toastmaster International: Budapest Business prezentáció
  • Cut-e: Psychometric Tools interpretation training
  • Másodállás: Japán Arcmasszázs, Talpcsakra masszázs
  • KIT: Turizmus Management

Munkámban fókuszt kap az intuíció, a reális helyzetfelmérés, tervezés és a tettrekészség. 
2002 óta tanítom és művelem azt, hogy hogyan lehet odafigyelő megértéssel, elszántsággal és nyitottsággal egészséges testben-lélekben élni. Úgy érzem magam, mint egy “építész,művész” , aki szebbé teszi a fizikai, mentális, és lelki állapotot. Body-Soul-Mental Artist

A spiritualitás hozzáállás kérdése, vallástól független életforma

Homo spiritus = (spirituális) ember

Nicola Tesla- „Amit az egyik ember Istennek hív, azt a másik a fizika törvényének.”

Gyermekorom óta vonzást éreztem a különlegességek iránt, a spiritualitás szelleme már akkor megérintett. A lelki egészség és a betegségek mélyebb okainak feltárása mellett elköteleztem magamat. Úgy gondolom, hogy mindannyian spirituális lények vagyunk, spirit=lélek, de nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy fizikai világban élünk.Hídnak érzem magamat a Föld-és Ég között. Egy hullámokkal teli utazást vállaltam, amely elvezetett Dr David Hawkinstól Dr. Nicholas Demetry-hez, Daskaloshoz  – akiktől megtanultam, hogy a spiritualitás megértése elősegítheti a gyógyulási folyamatot. Arra jöttem rá utazásom során, hogy a spiritualitás a Föld és az Ég – a Termető velünk kialakított kapcsolata, és nem egy földtől elrugaszkodott hitrendszer.

 

Élettapasztalatom során már korán megkaptam azt a tudatosságot, hogy ahhoz, hogy ebben a bonyolult modern világban ne csak túléljünk, hanem valóban boldoguljunk, szükség van a transzcendencia megtapasztalásával való egészséges kapcsolatra. „A transzcendencia szó a latin transcendo – átlépek –  igéből származik, és olyan lehetséges valóságra utal, amelynek megismeréséhez az embernek át kell lépnie köznapi értelemben vett határait. „

Arra a képességre tanítok, hogy a tudatosság emelkedett állapotán keresztül az élet egészének összefüggésében lássuk és tapasztaljuk meg önmagunkat.

Így kapcsolódhatsz Velem