Az egyén és szervezet kapcsolata a DNS-ünk és a szervezetünk tükrében

Szerző: | Cég, Önismeret, Szervezetfejlesztés

Egy kalandos útra invitállak, ahol a biológiai összefüggéseken mutatom be az egyén és szervezet kapcsolatát. Természetgyógyász tanulmányaimon belül az egészségügyi ismeretek segítettek mélyebb értelmet adni a az egyén és a szervezet gyümölcsöző együttműködéséhez. 

 

Az egyén és szervezet kapcsolata – az alapoktól

Miből és hogyan épül fel az ember?

Legkisebb egysége az emberi szervezetnek a sejt, kb. 100 trilló sejt van az emberi szervezetben. Azt is megtanultuk, hogy minden sejt önálló entitás, vagyis gyakorlatban átültetve a fizikális létre, minden egyén/ember egyedi identitással önállósággal rendelkezik.

Az emberi sejtek 3 fő alkotóeleme:

  • Sejthártya/sejtmembrán: ami a mi védőburkunk, megvéd a káros tényezőktől – konfliktusok, manipulációk, befolyások, visszahúzó, negatív szemléletek.
  • Citoplazma: alkotóelem, a sejt struktúráját alkotja. A mi esetünkben az, amit mi adunk neki tudás, tápanyag stb..mely a sejt alapanyaga, melyben sejtszervecskék találhatók, és a sejt életműködését biztosítja. Ez jelenti az egyénnél a mozgást, az egészségmegőrzési programot, káros körülmények, szokások elhagyását, vagyis a “méregtelenítést”. Hasznos anyagok vagyis gyakorlatban működő új szokások, hozzáállások felvételét. Sőt itt található szervecskék a sejt energiatermelő szervei.
  • Sejtmag: tartalmazza a DNS-t, vagyis a saját bensőnk tulajdonságait, a sejt tulajdonságait. Lényegében a DNS egy ember élettervrajza. A sejtmag gyakorlatilag információt ad a sejtnek a helyes működéshez – mi tudjuk meghatározni a DNS-ünkkel, megtanult, gyakorlatba beépült látásmódunk, tulajdonságunk, elhanyagolt kompetenciánk, készségeink tudatosításával a sejt működését.

Akkor mi szükséges fizikai szinten, hogy elég jól érezzük magunkat és jól funkcionáljunk?

  • Rendszeresen foglalkozzunk intellektuális képességeink fejlesztésével – tanulás, továbbképzés.
  • Iktassunk be a napirendünkbe az érzelmi, lelki fejlődésünket szolgáló rituálékat. Például konzultálsz egy tapasztalt “tanácsadó”-val, vagy felfogatsz egy kertészt, ahogy olvashattad az előző írásomban, hogy legyen egy támogatód, személyi edződ az utadon, vagy egy GPS-ed, hogy biztosan  és a legrövidebb úton célba érj.
  • Tápláld és tarts a testedet egészségesen, törekedj a természethez közelíteni: helyes táplálkozás, mozgás (akár egy séta a természetben, kertészkedés) elegendő vitaminok, ásványi anyagok bevitele

Mélyebb összefüggések az egyén és szervezet kapcsolatában

 

Tegyük fel, hogy a sejteket elég jól működtetjük, mert megadunk mindent önmagunknak a személyiségünk, tudásunk, attitűdünk / nézőpontunk / szemléletünk fejlődéséhez.

egyén és szervezet kapcsolata 2

A sejtjeink, például az agysejtjeink jól működnek, akkor brilliáns ötleteink lesznek, akaratunk és kitartásunk is pozitív irányba változik.

Persze mindig van valami, ami kizökkenthet bennünket, vagyis a sejtjeinket. Például vezeted az autódat, és hirtelen eléd ugrik a semmiből valaki.Te befékezel, gyorsan reagálsz, elkerülöd a balesetet.

De mi történik ekkor a biológia oldalán?

A sejtek szöveteket alkotnak, a szövetek (ideg, hám, simaizom) állapota megváltozik. Nem ráncolod össze a homlokodat pl. egy ilyen helyzetben? Vagy esetleg kirázhat a hideg, megborzongsz… Nos,reflexszerűen működnek a sejtjeink. Nem vagyunk tudatosan rájuk hatással, mármint a szöveteinkre. Az idegszövet ugyebár az idegrendszert építi fel. Érthető, hogy dühbe gurulsz, vagy éppen sokkot kapsz. Ez az ingerület, az inger pedig az az agresszív vezető, aki eléd vágott szabálytalanul.

Te jól kezelted, hiszen mindenki megmenekült. A vállalkozói világban ez például úgy látszik, hogy a kapcsolataidat jól kezeled. Támogató emberek vesznek körül, vannak társaid, elég jó a családi, párkapcsolatod vagy üzleti téren támogatókra lelsz – ami materiálisan előbbre visz.

Rendszeresség a fejlődés kulcsa

Ha továbbra is rendszeres fejlesztés alatt áll a céged a vállalkozásod –  “a szöveteid” akkor támogató társaidból, kollégák, munkatársak felvételére is sor kerülhet – együttműködő partnereid megsokasodnak. Szöveteid szervekké formálódnak – például annyi feladatod, megrendelésed lesz, hogy egyedül már nem tudod, és nem is akarod a cégedet irányítani, ezért “rátalálsz” egy vagy akár több ”jobb kézre”.

Te már megtanultad sejtszinten, hogy lehet sikert, eredményeket elérni, bőséget termeteni. Nincs más dolgod a további fejlődés érdekében, minthogy átadd a megtanultakat, a megtapasztaltakat a segítő vezetőidnek.

Te már tudod, hogyha ők is elég jól működnek, akkor tovább nőhettek együtt – ez az igazi win-win helyzet. És eljön a nap, amikor a szervek el kezdenek önállóan, minimális támogatással is jól működni. Az eredeti vágyad ösvénye, a célod napról napra egyre világosabban látszik, nem csupán neked, hanem a körülötted lévőknek is, akik szoros üzleti kapcsolatban vannak veled (alkalmazottak, potenciális vevők, alvállalkozók, beszállítók stb…) – így van harmóniával feltöltve az egyén és szervezet kapcsolata.

Hála a fejlődés eredményeiért

Mivel olyan mértékletesen, türelmesen, kitartóan tanítottad tanítványaidat, hálásak neked, és sejtszinten érzik a hálát, és azt is, hogy milyen jól terelted őket a tudáshoz.

Hálájuk jeléül motiváltabbá válnak, ezért eredményesebbek lesznek, több profitot termelnek, és ellátnak újabb ötletekkel. Sőt lassan lassan a Te szemléletedet, tudásodat úton, útfélen elhintik, szórják a csillámporokat, varázserődet. Így alakul ki a szervrendszerekből a jól működő szervezet.

További szép napot kívánok Neked,
Titanilla

További cikkek ebben a témában

Egészségmegőrzés – Titanilla szeretetlevese

Egészségmegőrzés, de hogyan? Az egészség fogalma változó, fejlődő fogalom. A hagyományos megközelítés szerint az egészség a betegség hiánya. Ebben a cikkben az egészségmegőrzés témát más szempontból - a fizikai egészségen túl, mentális és lelki nézőpontból mutatom be....

Karrier konzultáció, ahol csoda történt

Hogyan lesz csoda egy 3 alkalmas karrier konzultáció hatására? Soha nem lehet  tudni, hogy milyen találkozásból mi kerekedik ki. Tavaly volt egy megbeszélésem Magyarország legnagyobb egyetemével tréning ügyben. Kellemes és hasznos vezetői tárgyalásunk volt. Azóta...

Személyiségfejlesztés, avagy hogyan teremts?

Ha egyszer rákap az ember az ízére, és megtapasztalja, hogy még mennyi tanulnivalója van, akkor abba sem akarja hagyni a személyiségfejlesztést. Egyre többet és többet akar tudni az ember mozgatórugóiról, gondolatvilágáról, mélyebben érteni akarja a...

A karantén testi – lelki hatásai

Az előző cikkemben arról írtam, hogy mennyire fontos az egyensúly megtartása, hogy a mindennapokat harmónia és béke szőjje át. A karanténos időszak lezárult, bár sok helyen tartják még az otthonről dolgozást. Abból indulnak ki, hogy fő az elővigyázatosság, illetve ha,...

Hol van a Varázserőd a zűrzavarban?

A politikusoknak, a gazdasági vállalkozásoknak, a szervezeteknek, az iskoláknak mindnek van minimum 1 forgatókönyve a normál és a “mi van, ha esetekre”. Ahhoz, hogy Te ne követő legyél, hanem követett, iránymutató, egy saját forgatókönyvet szükséges létrehozni. A mai...

Rémálom vagy valóság? Mi a Te forgatókönyved?

Mi történik Veled most?   Mielőtt a címet fejteném ki, elviszlek egy tudásmegosztással egybekötött felderítő útra. Ezáltal megalapozom a cikk mélyebb megértést. Nincs két egyforma megélése a jelen a helyzetnek. Hirtelen előállt stresszhelyzetben a Wikipédia...

Segítség, elvesztem! Valóság az Igazság

Segítséget kérni is tudni kell   A segítségkérés a bátorság, az erő akarat jele. Gyakran ez elég nehéz, mert attól tartunk, hogy olyanra derül fény, amit esetleg nehézkes “megemészteni”. Elveszettnek érezhetjük magunkat, ha valami kevésbé szép emlék, gondolat tör...

Kudarc vagy siker? – a nézőpontok sokszínűsége

Hol volt, hol nem volt egy verőfényes márciusi napon egy középkorú hölgy “kopogtatott” a Karrieredző online konzultációjára. A titkok kamrájának törvényeit betartva, a továbbiakban szólítsuk Katinak, az ugyancsak titkokkal teli asszonyt. Kati az egészségügyben...

Kapcsolódj a saját erőforrásodhoz [tisztánlátás]

Bort iszik, vizet prédikál vs. tisztánlátás   Kapcsolódj a saját erőforrásodhoz, a megújuló energiaforrásodhoz. A wikipédia szerint megújuló energiaforrásnak nevezzük az energiahordozók azon csoportját, amelyek emberi időléptékben képesek megújulni, azaz nem...

Fordulat MOST – [válságmenedzsment]

A jelen írásom az energiamenedzsmentről - válságmenedzsmentről szól. Egy ilyen helyzetet mint a mostani, hogyan tudok átélni, mint vállalkozó, mint anya, feleség és mint Nő. Először is izgalomba hoz a változás, felpezsdít, látom az élet értelmét, és örülök a régóta...