Hozd magad formába nyárra!
Közeleg a nyári szünet, és ez jó alkalom felkészülni az őszre, feltöltődni, jó formába hozni magunkat.
A következőkben cikksorozatot indítok, és mint EGÉSZségfejlesztő szólok hozzád, hogy mit tehetsz meg magadért, és az egész családodért, barátaidért, rokonokért először is.
Mivel kezd először?
Ahogy a konyhatündérek először megtisztítják a zöldségeket, mielőtt főzni kezdenék, ugyanazt az eljárást szükséges elvégezni önmagaddal, hiszen bizonyára szereted magadat annyira, hogy tisztítókurába kezdjél kisebb-nagyobb mértékben.Szabadítsd meg lelkedet is a mérgező anyagoktól, és így segíted helyre billenni az emésztőrendszeredet is.
Miért tedd meg ezt a lépést?
Nézzük először a biológiai tényezőket, a tudományos megközelítést!
Minden kezdet a bélrendszerrel kezdődik, úgy is szokták nevezni, hogy a bélrendszerünk a 2.agyunk, különös tekintettel a vékonybélre.
Persze ez egyénenként változó, mert valakinek alapból , vagy genetikailag, vagy alkatilag a vastagbele a gyenge pontja.
Teljes felméréssel, és/vagy a Dr.Schüssler féle arcdiagnosztikával eldönthetjük, hogy a bélrendszer mely része funkciójában diszharmonikus, köznyelven szólva mely szerv(ek), hozzátartozó szövet(ek),és sejt(ek) nem működnek megfelelően.
Köztudott, ha valami nem működik, akkor előbb-utóbb kuka.De mi ezt nem szeretnénk megélni, hanem inkább helyrehozzuk azt, amit csak lehet.
Tudjuk, hogy legtöbbször energiát, időt, pénzt tudunk megspórolni a javítással.
Amikor nincs kellő akaratod, kitartásod, motivációd…. tudtad, hogy az is szervi probléma?
Ismeretében vagy annak, hogy a Hagyományos Keleti Orvoslás szerint minden hangulat, viselkedés egy-egy szerv energia pályájához tartozik? Ezzel egyetért a nyugati akadémikus orvoslás is, amikor a kiropraktika azt állítja, hogy a gerinc- a csontrendszer minden eldeformálódása (fogakat is beleértve) egy-egy szervi problémára vezethető vissza.
Összefoglalva kezdjük a tisztítással, kipucoljuk mindazt, amire már nincs szükségünk, testileg és lelkileg egyaránt.
És a konkrétumok…
Most néhány tudományosan is alátámasztott tiszta, természetes anyagot, terméket mutatok be neked, melyek ősidők óta működőképesek:
- Entero-komplex ásványi anyag és nyomelem komplexum, amely regenerálja az elhalt sejteket, szöveteket, úgy hogy táplálja őket a vulkanikus kőzetekből származó anyagokkal. Jelen tudásunk szerint ez a Világon egyedülálló
2. A Natur Tanya® Hepa Detox®, 12-Féle Komplex Összetevőt koncentrált, folyékony formában a Máj és az Emésztés Egészségéért.A növényi kivonatok támogatják a máj és az emésztőrendszer méregtelenítését, megfelelő működését, így kellemesebb lesz a közérzeted
Ha a kiegyensúlyozott táplálkozás ellenére szeretnéd alaposabban szemügyre venni az egészséged, és szeretnéd száműzni a fáradtságot, akkor célzott táplálkozással, lelki fröccsel, azaz Rebirth – megújulás villám konzultációval vagy étrend-kiegészítők bevitelével segíthetsz magadon. Az első lépés mindig a teljes felmérés, anamnézis.
Hogyan zajlik egy integrál szemléletű Egészségfejlesztő konzultáció?
- Telefonon felveszed velem a kapcsolatot, ilyenkor kiderülhet, hogy érzünk-e kölcsönös bizalmat, szimpátiát, hogy tovább haladjunk. Küldök számodra ezután egy tájékoztatót röviden, és “szerződünk”.
- E-mailben egy egészségcentrikus tesztet küldök, amelyet majd az első alkalom előtt szükséges visszaküldened. Az online konzultációhoz szükség lesz smink nélküli arc fotóra – elölről és oldalról is, kézről, ahol látszanak a körmök. Személyes találkozás alkalmával ez nem szükséges.
- Az első találkozásunkra mindketten több időt szentelünk, így további feladatod lesz, hogy jelezd felém írásban, hogy mi a legfőbb panaszod, problémád, milyen kezelés alatt állsz jelenleg, ha ez fenn áll.
- Eljött a nap,amikor látjuk egymást, szánj rá 1,5 órát. Tudod már a kezdetektől, amikor felvetted velem a kapcsolatot elindultál a gyógyulás, a problémamegoldás útján. Kitartásod gyümölcséül elküldöm neked az első havi tervedet.
További szép napot kívánok Neked,
Titanilla
További cikkek ebben a témában
Mi a haszna egy egészségi állapotfelmérésnek?
Mi az a betegségmegelőzés? A betegség megelőzése és korai felismerése számos anyagi előnnyel jár, amelyek a betegség kezeléséhez képest jelentős megtakarításokat eredményezhetnek. Ezek az előnyök mind egyéni, mind társadalmi szinten megjelennek. Anyagi...
Ej ráérünk arra még…Gyerekjáték az élet, egészség?
Tisztában vagy azzal, hogy mi az igaz, vagy hamis? Sokan úgy vannak vele, hogy a médiából, youtube, tiktok vagy interneten található cikkekből, könyvekből majd kiokosgatják, hogy mire van szükségük.Volt amikor még én is így gondoltam….csak hogy tanulmányaim,...
Titanilla smoothie: immunerősítő koktél házilag
recept, immunerősítő, egészség
Hogyan gyógyult a sajgó végtagok fájdalma?
Mit értünk mozgásszervi rendellenességen, tüneten? Napjaink egyik népbetegsége kezd csúcsosodni az ülőmunka, a kevés mozgás, a genetikai öröklés, a helytelen életmód, vitamin és ásványianyag hiány stb..miatt. Saját tapasztalatom azt mutatja, hogy legtöbb esetben lelki...
Rosszullét, visszaesés vagy a börtönbe zártad magad?
Itt fáj, ott fáj? Bonyodalmak helyett egyszerűsítsük az életünket. A nyári időszakban több volt a rosszullét, akik elég intenzíven lefoglalták magukat, de nem a belső harmóniával foglalkoztak, azok most azt érezhetik, hogy itt fáj, ott fáj vagy ez a bajom az a bajom....
Mi a Schüssler arcdiagnosztika, arcanalízis?
Mi Dr W. Schüssler terápiájának lényege? A sejtsók, más néven szöveti sók vagy Schüssler-sók olyan típusú ásványi anyagok, amelyet már több mint egy évszázada használnak. Dr. Wilhelm Heinrich Schuessler német orvos által kifejlesztett Sejt-sók azon az elven alapulnak,...
Meghívó+Ajándék Állapotfelmérés a Természetgyógyász Nap nyárnyitó eseményén
Ne az internet legyen a segítőd, mert az általános, vagy bejön, vagy nem, vagy használ, vagy árt, de mindenesetre nem rád szabott. Közeledik a nyár, bővült a támogatottak köre! Tavaszi hírem, hogy tovább bővült azok köre, akiknek segítek.Egy sajátos nevelési...
Tavaszi megújulás holisztikusan, integráltan II. rész
A csodálatos máj.. Az előző cikkben már írtam a tavaszi méregtelenítésről, amely pl. egy vírus, bakteriális fertőzés esetén gyakran több, mint 9 hónapot is kitesz.A mai modern életvitelünk gyakori velejárói az állandó negatív stressz, a gyenge táplálkozás, a...
Tavaszi megújulás holisztikusan, integráltan 1.rész
Mit mond az irodalom a tavaszi méregtelenítésről? Itt a tavasz, itt van újra... Tavaszi születésú vagyok, így különösen ebben az időszakban érzem magam a legenergikusabban, hiszen genetikailag is ebben van a legtöbb élet-és munkatapasztalatom. De számos író, költő is...
Hogyan maradj éber, és csillapítsd gyorsan a fájdalmat?
Hogyan ellensúlyozható a mentális terhelés? Ahogy egyre többet tanul az oktatási rendszerben a diák, többször szorul rá a digitális eszközökre a tanulás és munka miatt, ami hátrányos az egészségre, ezért a tudatosan élő próbál talpon maradni természetes...