Fordulat MOST – [válságmenedzsment]

Szerző: | Cég, HR, Karrier, Önismeret, Spiritualitás

A jelen írásom az energiamenedzsmentről – válságmenedzsmentről szól. Egy ilyen helyzetet mint a mostani, hogyan tudok átélni, mint vállalkozó, mint anya, feleség és mint Nő. Először is izgalomba hoz a változás, felpezsdít, látom az élet értelmét, és örülök a régóta várt közösségi szellemnek, a segítőkész hozzáállásnak.
Végre publikusan sem kell félnem attól, hogy rossz szemmel néznek, hogy ingyenesen tartok 15-20 perces konzultációt. Az aggódás és a félelem most nem a gyengeség jele, hanem az adott helyzet sajátossága. A feloldása “munkás”, dolgozni szükséges rajta, de van kiút ebből a helyzetből is.
Végre a vágyam is teljesült. Azért könyörögtem, hogy az iskolát zárják be, legyen vége ennek a mizériának – hogy a gyerekek ne betegedjenek bele a pánikba és itthon legyenek.

Hogyan is néz ki egy napom, mióta bezártak az iskolák és homeofficba dolgozunk, tanulunk?

Nos, eddig is arról voltam híres, hogy korán kelő vagyok, és 16 óra után már nem is fogadtam konzultációra senkit, mert a családé volt a szerep, esetleg bevállaltam online munkákat. A héten viszont azt vettem észre, hogy hamarabb kilök az ágy, gyakran hajnali 2 – 3-kor.

Mit teszek ilyenkor?

Megkérdezem először is a lelkemtől, mi a teendőm, hogyan most indul a napom?
Van amikor gondolatok, ötletek, de van amikor teendők futnak át az agytekervényeimen. ÁTÁLLÁS van, átíveléssel.

 

Egy hajnal a változás kapujában

Egy gyógyteát készítek, aztán később a kávét, hiszen tudom, hogy ha friss akarok maradni tilos kávéval kezdeni.Figyelek az energiámra, befelé tekintek, ami most még nehezebb, hiszen egyrészt az elme tudni akarja, hogy mi folyik kint, másrészt a szívem, lelkem belül töltekezni akar. A béke, nyugalom a humor, a mozgás mind töltenek.

Aztán átnézem, hogy a gyermekeimnek mik az aznapi teendői a digitális átállásban. Ugye jelenleg, még mi, szülők kapjuk a napi 8-10 e-mailt.

Aztán pillantás vetek a saját dolgaimra is, és “meditálok”, vagy éppen merengek, hogy rendezettebb legyen az elme, és nyugodtabban álljak a napomhoz. Közben jönnek az ötletek, válaszok a miértekre, és a hogyanokra.

Még csak 4 óránál járok, áttekintem, hogy a virtuális HR-es csoportomba minden a legnagyobb rendbe van-e, esetleg időszerű támogató posztot írok, vagy a megválaszolatlan dolgokra reagálok. Foglalkozok önfejlesztéssel, olvasok, önreflexiót tartok.

Lassan 5 óra felé, már azon jár az agyam, hogy mi az az étel, amit a leghamarabb el tudok készíteni a  családomnak. Figyelem, hogy amennyire lehet egészségesen étkezzünk.

6 óra felé, már előkészítem a családomnak a napi vitaminok,  schüssler ásványi sókat, ha nem vagyok biztos benne, akkor utánanézek.

Pár nappal ezelőtt…

Jelen helyzetbe, például egyik gyerekem a múlt héten beteg lett. Tudom, nehezen vette az ívet, állandó pánik volt az iskolában, kimerült, legyengült az immunredszere így egyik pillanatról a másikra közel 40 fokos láza lett. Orvoshoz inkább ne menjünk, konzultáltam homeopátiás doktornéninkkel, hogy szerinte amit adtam schüssler sót, homeopátiás készítményt az jó lehet-e, illetve adtam neki pánik ellen bach virág cseppeket. 3 nap alatt helyre jött.Hurrá megoldottuk, fűszerezve egy nagy csomag anyai szeretettel, odafigyeléssel, kényeztetéssel.

Éppen hogy meggyógyult, jött a második családtag, aki rosszul érezte magát, miközben a munkahelyén másról sem beszéltek, mint a vírus, járvány. Felmerült benne, hogy talán elkapta a koronavírust. Nos, nem talált. Ő is szépen gyógyult percről percre. Tudományosan is bizonyított, hogy az egészségünk, immunrendszerünk legnagyobb ellensége a páni félelem.

Miért? A félelemnél a szervezet  oxigénellátása csökken, így a sejtekhez, szövetekhez, ami azért felelős, hogy egészségesek maradjunk nem jut elegendő energia. A vírus nem gondolkodik, az ember igen. Pont az elme, gondolkodásunk miatt, – lásd Dr. David Hawkins, és Dr. Rüdiger Dahlket – az immunrendszerünk legyengül, így a bennünk lévő vírusok és baktériumok örömükben beindulnak táncot járni, és a felszínre törni. 

Mi történt a háttérben?

A germán medicina szerint a betegség egy jel, ami segít bennünket a gyógyuláshoz. Mint ahogy ügyfeleimnél a gyökér problémát okozó, forrás ügyet kutatjuk és nyomozzuk ki, így teszem a betegségeknél is. Igy tettem ebben az esetben is. Három nap alatt jelentős javulást értünk el, szintén alternatív gyógymód segítségével. Egyébként, meg ha csak placebo, akkor is, jó, mivel a tudomány bebizonyította, hogy a placebóval lehet gyógyulni. Miközben tartanak még a tünetek mantrázom, hogy kapjak útmutatást, segítsenek az intuícióim, hogy mindenki gyógyuljon, mi és a társadalom is.

Még mindig hajnal

Lassan telik az idő, gondolataimat bepötyögöm, talán lesz egy cikk belőle, amivel talán segíthetek valakinek… Lehetséges, de mindegy is, a lényeg, hogy gyógyít az írás. Nemsokára nyit a bolt, akkor még alig mászkálnak az emberek, bevásárolok alap élelmiszereket, amelyek nem tartósak. Gyalog megyek, mert nekem is kell a friss levegő, a mozgás, és hogy egyedül legyek.

 

Home Office és Home School

Gyerekek lassan felkelnek, reggeliztetés, napi teendők koordinálása, egyeztetünk egymással, hogy kinek mi a feladat, hiszen tekintettel kell lenni a másikra. Persze most extra rugalmasnak kell lenni, hiszen derült égből jöhetnek a feladatok online. Minden tagnak nem lehet számítógépe, így beosztjuk magunk között, mikor ki kap gépet.

A gyerekek is segítik egymást a tanulásban, és egy-egy kedves érveléssel még a háztartásban is. Gyakran előfordul, hogy úgy belejönnek a háztartási segítésben, hogy már túlzásba viszik. Ilyenkor megengedem, hogy zenét hallgassanak, táncoljanak munka közben – így tanulják a multifunkcionalitást. 

Napi tervezés, elkezdődik a munka, gyerekek igyekeznek maguktól dolgozni, de mindig érkezik váratlanul egy kérdés, közben állandóan csörög a telefon, hol nálam, hol a férjemnél munka ügyben általában, vagy néha a rokonságtól is.

Közben, van amikor főzök, hogy átadom a laptopomat valamelyik gyereknek, mosogatok, és közben a telefonba beszélek például az online marketingesemmel, hogy gyorsítsuk fel az online konzultációs ötletemet, mert most már tényleg időszerű. Változásmenedzsment működik.

Máshol is zajlik az élet

Közben én is hallom a háttérben a gyermek zajt – minden homeoffice anyuka fokozott multifunkcionalitásban van – türelmesek vagyunk egymással, és megértjük, hogy a gyereknek a kérdéseire felelni kell, figyelni kell az egyik szemünkkel oda is, a másikkal a főzésre, és a fülemmel hallok, számmal beszélek, mintha csak polip üzemmódba váltanék.Nem százlábú, hanem százkezű leszek nemsokára.

10-re általában kész is az ebéd, mosás is már kész, mert ugye azt időközben már beraktam, illetve a napi higiéniai tisztítást is elvégeztem a mellékhelyiségben, a fürdőszobában. Időnként, szúrópróbaszerűen rákérdezek, hogy mindenki bevette a napi schüssler só és vitamin adagját.

Dél van, éhesek a gyerekek. Együtt eszünk, ki-ki segít a maga módján a terítésbe oda-vissza. Aztán gyerünk ki a kertbe: tesi óra a kertbe. Kell a mozgás, mobilon zenére táncolnak a kertben, jókedv és kacagás hallatszik. Itt az idő, hogy visszalendüljön ki-ki a maga munkájába. Igen, van amikor ebéd időre megvan a napi 10 óra munkám. Ledőlök, vagy meditációs zenét hallgatok, hogy a délutáni műszakba is tudjak helytállni derűsen, jó kedvvel és tiszta elmével.

De min is dolgozok?

 

Átváltás, új stratégia, új tervek, közben tartom a lelket a HR-es csoportomba, a körülöttem lévő közösségekbe, segítő csoportokba is ellátom a teendőket.

Jelen helyzetben, mint mindig most is biztos vagyok benne, hogy IGEN van kiút, csak a VÁLTOZÁS szelével együtt kell haladnunk. Általánosságban az ember nehezen viseli a változást, azonban, ha csak a gyerekekre gondolunk, vajon nem örömteli, hogy Ők is változnak, nem maradnak csecsemők? Nos a felnőtteknek is fel kell nőni a változáshoz.
Egyszerű? Egyáltalán nem az – de a remény hal meg utoljára.Fordulóponton vagyunk mindannyian, változásmenedzsment funkcióba váltunk.

Mégis, honnan lehetek ennyire hidegvérű, és optimista?

Egyszerűen azért, mert a saját bőrömön már tapasztaltam meg veszélyes élethelyzeteket, benne éltem, és kiutat találtam. Állandó VÁLTOZÁS az életem, ami lendületet ad, ami gondolkodásra késztet, ami egy magasabb tudatszintre emel. Azt mondják, hogy olyan szivárvány típusú személyiség vagyok. 

És itt van amin dolgozom közben, mindezt ONLINE térben. Nekem sok újdonság ebben nincs, mert gyakran dolgozom már évek óta otthonról is, hiszen vannak ügyfeleim az ország különböző területein, van olyan is, akivel 10 év alatt egyszer találkoztam személyesen. Sőt vannak barátaim, segítőim, akikkel egyáltalán nem találkoztam, mégis olyan jól együtt tudunk működni távban. Megértjük egymást telefonon is, ez a ráhangolódás művészete. Ezt is meg lehet tanulni, de ahhoz a személyiségünkkel, önismerettel, kompetenciáink fejlesztésével kell foglalkozni.Na, az idő és energiaigényes, nem beszélve a kitartásról.

Íveljünk csak vissza az első bekezdésre, hogy min dolgozom röviden: VÁLSÁGmenedzsment, VÁLTOZÁSmenedzsment. Átalakulásokkal, válságkezelő munkákkal szeretek foglalkozni, mert ahogy írtam az elején is, minden változás tanított engem valamire.

Így ki- és bejáratos vagyok az alábbi területek mindegyikén:

  1. HR-munkaerő menedzsment, kiválasztás és fejlesztés, konfliktuskezelés, válságmenedzsment
  2. Karrier Edzés-karrier átívelés a jelen helyzetben
  3. Üzlet, vállalkozás:  időmenedzsment helyett energiamenedzsment, célkitűzés,  terv és stratégia, munka-magánélet egyensúly, ügyfélkapcsolatok-értékesítés
  4. Oktatás : pedagógiai taktikák, megismerés, oktatásmódszertan, kreatív élettervezés-pályaorientáció
  5. Család-gyermek terelgetés: békés család, konfliktus menedzsment, életpálya orientáció

Ha röviden össze akarnám foglalni a hajnali gondolataimnak a sokaságát, azt mondanám, azon szoktam gondolkodni, hogyan tudja az emberek többsége a jelen helyzetet, a változást a javára, a személyes fejlődésére fordítani. Keress bátran, ha úgy érzed tudok neked segíteni ebben.

További szép napot kívánok Neked,
Titanilla

u.i.: lentebb görgetve megtalálod a többi cikkemet is ebben a témában

További cikkek ebben a témában

Csodapirula vs. belső energia?

- Van valami gyors megoldásod, javaslatod a problémámra? - kérdezik a legtöbben.- Nincs! - hangzik a válaszom.- Kár, pedig úgy szerettem volna… A csodapirula minden emberben benne rejlik, ahogyan benned is. Én “csak” megvilágítom a világítótornyomból, hogy te is lásd,...

Oktatási reform – hogyan jobban?

Minden írásnak van egy apropója. A jelen történése hívta életre a régóta dédelgetett gondolataimat az oktatási reform kapcsán:  Hogyan tudjuk önzetlen segítséggel orientálni, edukálni a mai kamaszokat, tinédzsereket? Mit kell tennünk felnőttként: szülőként,...

Szerethető a félelem?!? – II. rész

A félelemekről szóló cikkem 2. részét olvashatjátok. Pedagógiai, tanító gyakorlatom az volt - és az is maradt - hogy az előző anyagot ismételjük, hogy rögzüljön, és azt kiegészítjük. Ebben a szellemben készült el a Szerethető a félelem cikk második része is. Miért ezt...

Szerethető a félelem?!?

Csak az ismeretlentől fél az ember. De aki szembeszáll vele, annak már nem ismeretlen.Antoine de Saint Exupéry A félelemről szóló 2 részes cikk első részével az a célom, hogy felismerd az írásom által a különböző aspektusokból eredő félelmeidet - ami tudományosan...

Honnan jöttem, hova tartok – duett verzióban

Ünnepi összefoglaló, avagy ajándék a karácsonyfa alá: tőlem - Neked Zsuzsi: Titanillával egy közös ismerősünk hozott össze amikor vállalkozó lettem és munkát kerestem. Onlinemarketinges újoncként új területre léptem, és rövid időn belül kiderült, hogy van mit...