Értekezés a bűnről – Dante irodalma

Mi a bűn? Mi számít annak? Hogyan rangsorolnám a bűnöket? Mi lenne ma a legsúlyosabb bűn? Mi lenne a legenyhébb? 

Tényleg az a kérdés, hogy mi a bűn, és hogy mi mennyire számít súlyosnak? Akkor hadd mondjam el, mi is a néző-és álláspontom ezzel kapcsolatban.

A Wikipédia szerint a bűn olyan cselekedet, tevékenység, kijelentés, gondolat vagy éppen mulasztás, amit az adott erkölcsi norma tiltottnak, hibásnak, rossznak, vagy elmarasztalandónak tart. Egy vallási oldal szerint a bűn  egy objektív valóság, a Szentírás alapján az, ami elválaszt Istentől és az élettől. Megint egy másik forrás szerint a bűn az, ami elválasztja az embereket Istentől, és a bűn zsoldja a halál. Bűnt követek el, ha nem vagyok engedelmes Isten akaratának és megszegem a törvényeit (1 János 3:4). 

Minden – hogy úgy mondjam – emberi lélek máshogyan ítéli meg, hogy egy tett, cselekedet bűnnek számít vagy sem, illetve a fokozatainak mely csoportjába rangsorolható.

Egy példa a bűnre a Bibliában

Hadd mondjak el neked valamit, s kérlek csak hallgass meg, egyetértésed másodlagos számomra. Évezredekkel ezelőtt, amikor Mária Magdolnát házasságtörésen érték, a nép elé hurcolták a zsidók és akkoriban egy asszony részéről a házasságtörés a legfőbb bűnök egyike volt, amiért nyilvános megkövezés járt. Íme a története a Bibliából:

„Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy asszonyt, akit házasságtörésen értek, középre állították, és így szóltak Jézushoz: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték. Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?” Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. De tovább faggatták, azért fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!”  És lehajolva tovább írt a földre. Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken, és egyedül ő meg az asszony maradt ott középen. Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: „Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?” Ő így felelt: „Senki, Uram.” Jézus pedig ezt mondta neki: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”

A társadalomnak könnyebb hibáztatni a másikat, mert így bűntudatot kelthetünk a másikban; azonban ezt kívülről nem látván a bűntudat az egyik oka a magasabb öngyilkosságok számának. Igazság szerint amikor vádolunk, akkor a magunkban még fel nem fedezett hibát látjuk meg a másikban. Persze ezt letagadjuk, mert ’’tökéletesebbnek” hisszük magunkat, egy olyan embernek, aki biztos nem követett el/követ el/ fog elkövetni ugyanolyan súlyos hibát, mint embertársa.

Aki más szemében a szálkát is észreveszi, de …

Pontosan ezt gondolom én is és teljes mértékben egyetértek Jézussal. Nem szép dolog ujjal mutogatni a másikra, mert ki az, aki nem vétett soha semmit? Nem számít ki mennyire súlyosat tett, minden ’’megbocsátható”, vagyis azért vagyunk emberek, hogy hibázzunk és hibáinkból tanuljunk, esélyeinket kihasználva legyünk jobb, vagy negatív irány esetén rosszabb emberek. De az úgymond ’’rossz” embereken is lehet segíteni, már ha az illető (k) akar(nak) változni/változtatni. Tehát kérdem én, kik vagyunk mi, hogy alaptalanul megvádoljunk másokat? Ki adott rá felhatalmazást/kezünkbe irányító hatalmat, hogy társunkat bűnösnek tituláljuk? Ha a bűnözőket emberölésért csukják börtönbe, kik a rendőrök, akik bár a feladatkörükbe tartozik a szolgálat és védelem és ezért nekik fegyver van biztosítva, a bűnös is fegyvert használ, a rendőr is, csak a használat más irányból működik. De ha kell, a rendőr egy esélytelen, gyógyíthatatlan őrültet is lelőhet, ha esetleg annak még hozzátartozója sincs. Hát akkor kik ők ilyenkor, ők nem bűnösök, csak a bűnöző hordhat ilyen címkét?

A bűn, mint kifejezés eredete 

Eredetileg a bűn kifejezés azután vált ismerté, hogy Ádám és Éva evett a tiltott fa gyümölcséből. „Az örökkévaló Istennel ellentétben a gonosznak és a bűnnek van kezdete; vagyis volt idő, amikor nem létezett. Isten szent, Ő a szeretet; ezért jó volt minden, amit teremtett; nem tőle ered a bűn. Ezékiel egyértelműen elmondja, hogy a bűn rejtélyes módon egy olyan teremtményben alakult ki, akit jónak teremtett Isten: „Feddhetetlen valál útaidban attól a naptól fogva, melyen teremtettél, míg gonoszság nem találtaték benned” (Ez 28:15). A „feddhetetlen” (héberül tamim, azt jelenti: „tökéletes”) jelző arra utal, hogy a Teremtő kezéből kikerülve e teremtmény tökéletes volt.

Jegyezzük meg azt is, hogy a bűn először egy magas rangú lényben, egy kerubban ütötte fel a fejét. A kerubok minden más angyalnál közelebb álltak Istenhez. Az Éden kapujához két kerubot állított őrzőnek az Úr (1Móz 3:24). Két arany kerubot helyeztek a frigyládára (2Móz 25:18-20). A kerubok frigyládára helyezése is jól mutatja ennek a kerubnak a magas rangját, aki Isten lakhelyén, jelenlétének fényében állt. Tehát a bűn egy mennyei lényben alakult ki, aki nagyon közel volt Isten trónjához. 

Az önzésből indult ki az, hogy Lucifer önmagát megrontva visszaélt a szépség és a bölcsesség Istentől kapott ajándékaival. Rejtélyes módon hagyta, hogy érzései, érzelmei felülkerekedjenek értelmén, s ennek következményeként tökéletessége megromlott. Isten egyértelműen Lucifert teszi felelőssé: „rosszra használtad bölcsességedet” (Ez 28:17, új prot. ford.). Ahelyett, hogy ragaszkodott volna az isteni rendhez, aminek értelmében mások javára kellett volna használnia Istentől kapott ajándékait, Lucifer mindenkinél szebbnek, nagyszerűbbnek és bölcsebbnek képzelte önmagát. „Sátán lépésről lépésre teljesen belemerült önmaga felmagasztalásának vágyába”, és így megzavarta az Isten által megalapított rendet.”

A bűn értelmezése a különböző vallási rendszerekben

A különböző vallási rendszerekben a bűn fogalma köré hasonló elképzelések épültek ki:

• A bűn következménye a bűnhődés, amely másoktól vagy Istentől ered, az evilági vagy túlvilági élet során, vagy például újjászületés során kell elszenvedni.
• Az egyes emberek lelkiismerete bűntudatot okoz a bűn tudatos elkövetésének következményeként.
• Őszinte bűnbánat (a bűn megbánása, elhatározás a további bűnök elkerülésére)
• A bűnök megbocsátásának lehetősége leggyakrabban a vallás istenéhez-isteneihez vagy közbenjáró személyekhez való fohászkodással; a kereszténységben az eredendő bűntől a megváltás szabadít meg, így a katolikusoknál. 

Buddhizmus példaként

A buddhizmus nem ismeri a bűnt, mint vallási fogalmat, helyette a buddhisták az ok-okozat viszonyát, vagyis a karmát használják. 
A „vipáka”, a személyes karma eredménye, okozza az ember életének nehézségeit, a szegénységet, a rombolást és a harmónia hiányát, illetve a cselekedeteknek megfelelően könnyű, egészséges, harmonikus életet is eredményezhet. A jó cselekedetek következménye a jó vagy jobb élet, a rossz cselekedetek következménye a rossz élet. A karma és a vipáka az egyén cselekedeteinek következménye.

A nemes nyolcrétű ösvény követésével a buddhisták megszabadulnak a szenvedéstől, az aszkézis és a világi élet közötti ösvényen haladva eljuthatnak a nirvána állapotába. 

A bűn fajtái

• eredendő bűn – A legtöbb keresztény irányzat Ádám és Éva paradicsomi engedetlenségét az eredendő bűnnel és az ember bukásával azonosítja. Ez volt az első emberpár által elkövetett első, eredendő bűnt, amelyet (és annak következményeit) leszármazottaiknak is továbbadtak.
• buja vágy, érzékiség
• bocsánatos bűn
• halálos bűn
• örök bűn vagy megbocsáthatatlan bűn. A bűnt elkövető hitehagyottá válik és számára örökké elérhetetlen lesz a megváltás és az isteni kegyelem. 

Mégis, ha mai értelemben megvizsgáljuk közelebbről a bűn kifejezést, elmondhatjuk, hogy egyfajta rangsorolást azért felállíthatunk:

A hagyományos lista szerint  kevélység (büszkeség, gőg), fösvénység (kapzsiság, zsugoriság), bujaság, irigység, torkosság (mohóság), harag és jóra való restség (lustaság). Ezek nem feltétlenül önmagukban a legsúlyosabb bűnök, hanem olyan negatív jellembeli tulajdonságok amelyek hajlamosítanak a tízparancsolatban meghatározott bűnök elkövetésére, így a bűnök forrásainak tekinthetők. Régebben 8. bűnként a hazugságot is említették.

Magától értetődően a bűn mindig is volt, van és lesz jelen az életünkben. Mivel az emberi természettel kapcsolatban az volt a tapasztalat, hogy nem vezet jóra, ha sok szabálynak kell az embereknek megfelelniük, mert nem tudnak rangsorolni köztük, ugyanakkor szabály nélkül sem lehet hagyni minket, az ember bűnöket követ el szabályszegés szempontjából, de ez segít, hogy legalább tanuljunk hibáinkból

Mit gondolok a túlvilágról? Mi a boldogság?  Mi számít annak?

Mint vallásos, keresztény hitű ember természetesen hiszek a túlvilágban, mennyországban vagy nevezzük bárhogy. Mindig, amikor a vallás téma szóba jön, épp csak annyira osztom meg nézőpontom, hogy viselkedésem ne tűnjön tolakodásnak, próféciának, térítésnek. Mindenkinek joga van utat választania, így mindannyiunknak el kell a másikat fogadnia, mind a vallásosakat, mind a szabadgondolkodó polgár/embertársát. Véleményem szerint miután meghalunk, Isten ’’átnézi” életünk forgatókönyvét, és mint az ősi Egyiptomban, mérlegeli, hogy feljut-e az illető a mennybe vagy még van dolga a Földön. Hogy „van dolga a Földön” kifejezés alatt azt értem, hogy tegyük fel, életem legnagyobb részében nem cselekedtem/éltem úgy, ahogy Isten elrendelte, így mivel földi feladataim nem végeztettek be, lelkem tovaszáll egy másik testbe és addig kapok új esélyt, míg küldetésem be nem teljesítem. Hitrendszerem szempontjából Isten nem hiszem, hogy bárkit is büntetne, és a Pokolra küldene; a régi szólásunk is így szól: „Isten nem ver bottal.” Valahogy az én lelkem/felfogásom nem tudja azt elfogadni, hogy meghalunk és kész, vége, sötétség, nincs tovább. Valahova csak jutunk, halandóként mi emberek félig halhatatlanok vagyunk, mert végül is a Paradicsomban folytatjuk életünket Istennel és a csupa jószívű emberekkel. És ha már erről a témáról beszélünk, miután az ember beteljesítette földi küldetését, eljut ahhoz a ponthoz, amikor már tényleg semmi sem hiányzik az életéből, teljes boldogságban és elégedettségben érzi magát. Úgy is kifejezhetjük ezt a folyamatot, hogy a végső cél, a beteljesülés vagy üdvösség elérése.

Na de mi is boldogság, mi számít annak? Földi halandóként-illetve, ha a 21.századra tekintünk- boldogság az, ha ajándékot kapunk (ruha, étel, ital stb.), ha a családtagjaink/barátaink/párjaink szeretnek minket,bízhatunk bennük és csupa számunkra kellemes eufóriával töltenek el, ha csinosak/szépek vagyunk, ha sikereket érünk el, céljainkat vívjuk ki stb. Mégis, nézőpontomból tekintve a buddha vallást követők példáját hozom fel, mert szerintem tőlük sokat lehet tanulni. Amikor eljutunk a nirvánáig, egyfajta kialvási státuszba kerülünk. Ez a kialvás, a megszabadulás, megvilágosodás állapota, amelyben a mulandó én egyesül Brahmannal. Így megszűnik a szenvedés, a halál és újraszületés, ezért ez a legmagasabb rendű, transzcendens tudatállapot. 

Összefoglalva/Röviden az ember akkor teljesen boldog, amikor már nincsenek elvárásai, eljutunk addig a tudatszintig, ahol nincsenek különösebb elvárásaink, harmóniában vagyunk önmagunkkal, környezetünkkel.

Milyen tanácsokat adnék egy ma ’’eltévedt” embernek? Hogyan tudna a mai világban egy ember ’’eltévedni”?

Először is, megkérdezném tőle, most hogy érzi magát. Aztán, hogy hogy szeretné érezni magát. Szeretne-e változtatni a jelenlegi érzés hullámain/helyzetén vagy nem kér a segítségemből és jó úgy neki, ahogy most van. Ha a válasza az, hogy igen, szeretne az életén változtatni, akkor azzal az emberrel el lehet kezdeni lelkileg foglalkozni. Én személy szerint összeíratnám vele, hogy mik az álmai, mit szeretne elérni az életében/mit szeretne véghezvinni, azután ezt megterveznénk, stratégiát állítanánk fel, majd megvalósítanánk és VOALÁ, siker a küszöbön.  Természetesen ezt a kérdést nézhetjük vallási szempontból is. Ha valaki reményveszettnek, sokszor, szomorúnak, depressziósnak, kilátástalannak érzi önmagát és jelenlegi helyzetét, érdemes magunkba néznünk és megtalálni a fő forrásproblémát/Főgonoszt, aki/ami miatt nem haladunk az életünkben. Hit alatt nem feltétlenül Isteneket, prófétákat, múzsákat stb… kell érteni. Elég az is, ha például minden reggel belenézünk a tükörbe, és megerősítő mondatokat ismétlünk el, idővel az agyunk a sok pozitív megjegyzés hallatán átprogramozza magát, és tényleg a dolgaink úgy fognak menni, ahogy kellene és a gondolkodásmódunk/dolgokhoz való hozzáállásunk is megváltozik. De aki egy Istenben akar hinni, az elején érdemes hasonló/megegyező vallású, tiszta lelkű embertől segítséget/tanácsot kérni, hogy hogyan vágjon neki az útnak. Hogy közelebb jussunk lelkileg Istenünkhöz, segít a mindennapi ima, hálaadás, naplóírás, meditáció stb..

Az, hogy hogyan tudunk mi emberek eltévedni, nagyon is egyszerű. Istentől való elfordulás, vagy egész egyszerűen az élettől, világtól való elfordulás, boldogság megtagadása, önsanyargatás/marcangolás, önsajnálat, a nekünk szánt útról való letérés-túl makacsak vagyunk bármilyen segítséget is elfogadni-, nem hiszünk, csak a pénzre és hatalomra gondolunk, nem imádkozunk, nem járunk templomba, gyengék vagyunk legbelül-könnyen beleesünk a depresszió mély bugyraiba-, nem vagyunk elégedettek, nem fogadjuk el jelenlegi helyzetünket, még többet, még jobbat akarunk. Mindent akarunk. Az egész Univerzumot akarjuk. Nem elégszünk meg a kicsivel. Nincs nirvána. Ezért fontos valamiben hinnünk, hogy rossz napjainkban is tudjunk mibe kapaszkodni.

További szép napot kívánok Neked,
Loretta – TiniTrend szerző